Olvasom Leilát. Régóta, kitartóan. Eszembe jutott a kilencvenhetes-nyolcas év. Amikor előbb anyám, majd apám ment el. Milyen hülye ez így leírva. Ment el. Meghaltak bazdmeg, nem elmentek, kurvára meghaltak. Egy év se kellett hozzá, hogy akkor abban az évben úgymond legalábbis elvileg felnőjjek. Persze ez még előttem áll igazából. Mert mindig előttünk áll, amíg van valaki, akire vigyáznunk kell, akit ápolnunk kell. Amíg van valaki, aki vélhetően előbb hal nálunk. Addig kérem nincs felnövés, mert az ilyen dolgoknak viszonylatában van mindig valami gyerekes.
Hogy hogyan kell ezt feldolgozni? Hát, nem tudom. Anyámat nehezebb volt, mert akárhogy is kizsarolta azt, hogy úgy éljek, ahogy szerinte kell - sikertelenül, de zsarolta rendületlen - szerettem őt. És mai napig tud hiányozni. Apámmal ez a helyzet másképp volt, és van, ő valahogy mindig mindent meg tudott tenni, hogy ne legyen jó vele egy légtérben élni, létezni. És ezt úgy csinálta, hogy persze a hiány megvan, de ez a hiány az én hiányom, belőlem hiányzik és nem az ő hiánya. Apám révén kitolódott a szembesülés azzal, hogy nincs család, nincs kapaszkodó. Nem mintha általa lett volna valaha is. De érzésben vagy nem tudom, miben mégis még fél évig nagyjából úgy lehetett csinálni, mintha. Aztán már nem.
A gyász. Az nagyon nehéz akkor, amikor aki meghalt, az nagyon soká küzdött, hadakozott a halállal. Azért nehéz, mert ennek szerintem van egy normális ritmusa. Mármint a halálnak. És ebbe sok minden külső dolog be tud avatkozni, nyújtani az időt, odadobva előbb a méltóságot, aztán a türelmet, szóval nagyon nehéz ezt elmondani, de van olyan, amikor az ember a gyászban megkönnyebbül. Mert az utolsó idők ritkán mennek méltósággal. És talán az ilyen tapasztalás embert próbálóbb, durvább és igaztalanabb, mint maga a megbetegedés vagy öregedés vagy akár a halál maga.
Kell gyászolni. Én mindenkinek azt mondom, hogy ezt ne spórolja meg. Engedje el magát. Hagyja, hogy átfolyhasson rajta a hiány. Hogy sajnálhassa magát. Mert mindannyian magunkat, ittmaradókat sajnáljuk, akkor is, ha a konvenció szavai a halottról beszélnek.
Azt tudom, hogy nagyon féltem attól, hogy elfelejtem anyám hangját.
