Nekem a nagy imre temetéssel kezdődött minden, amit újkori történelemnek hívok jobb híján. előtte is voltak március tizenötödikék, ahol nem a hivatalos verzió szerint ünnepeltünk. néha kaptunk vizet is, ez benne volt a palackban. euforikus volt, amikor a köztársaságot kikiáltották. és meglepett, hogy mindez egyetlen összetűzés nélkül megtörtént. hogy a kádárista rezsim átadta a hatalmat. akkor azt gondoltam, így volt jó.
   ma másképp látom. úgy vélem, ha akkor égnek autók, ha akkor nem tálcán adják át, hanem harcok, tüntetések árán kell elérni a szabadságot, akkor ma jobban becsülnénk azt, amink van. és akkor a szélsőjobb nem heccelhetné a szegény embert - akkor közös élmény lehetne, amit demokráciának hívnak és megvédenénk azt, nem ellene mennénk.
   ma hallgattam nádas pétert, aki azt mondja, olyan, hogy az egész országra szóló morális válság nincs, nem lehet, mert a morál személyes dolog. egyéni válságok lehetnek. az elmúlt 16 évben mindenki megtanult hazudni. politikus, médiaszemélyiség, de a sarki boltos is, a benzinkutas is, az orvos és a tanár is.
   demagóg leszek. amikor lopod a szoftvert, amikor csalod az adót, amikor átvered a főnököd, amikor szivatod az alkalmazottad, amikor minimálbérre jelented be magad, akkor mit csinálsz? akkor nem hazudsz? amikor azt mondják neked, hogy adócsökkentéssel ki lehet ebből kerülni, amikor azt mondják, hogy a csőcselék nem lopott, rabolt a tévénél, amikor azt mondják, hogy az utcai harccal nyerhetsz, akkor nem hazudnak neked? de. hazudnak. mi lehet az értelmes válasz?
   semmiképp sem az anarchia és semmiképp sem a vandál őrjöngés. eddig minden választáson minden párt minden választónak hazudott. mindenben. mert nem lehet nyerni igazmondással. ha antallék elmondják a valóságot, hogy üres a pince és a padlás és akkor ott a nyerés után bevállalják, hogy azonnal megszorításoknak kell jönni, lehet, elküldöd őket a picsába. nézz magadba: elfogadtad volna? pedig az lett volna a tisztességes, ha elmondják és megteszik. akkor ma ha nem is ausztriához hasonlóan, de biztos, hogy a mostaninál sokkal de sokkal jobban és stabilabban élünk. ezt spóroltuk akkor meg. és ezzel nem tudunk szembenézni, hogy ez hiba volt.
   ha orbán az igazságot mondaná, akkor elmondaná, hogy ahhoz, hogy bevezethető legyen az euro, milyen gázár kell, milyen tandíj, milyen egészségügy - mert álomvilág, ha azt hiszi bárki, hogy ezek nélkül egy iparilag és mezőgazdaságilag, nyersanyagban és emberanyagban is szegény ország meg tud állni a lábán és lépést tud tartani akár csak a szomszédaival. orbán ezt nem meri elmondani, mert lenullázná magát és pártját. ezért nem is mondja. tőle te az igazságot soha nem fogod hallani.
   kár egymás torkának esni. nekünk is, másoknak is. azzal csak a többi környező ország jár jól, hogyha innen emiatt elmennek a befektetők hozzájuk, ha romlik a hírünk a vandalizmus miatt. kéne menni dolgozni. kéne tenni a dolgát mindenkinek. másképp nem fog menni. akár hazudott gyurcsány, akár nem, demokratikus választáson nyert a pártja. és elkezdték a reformokat. ha nem hagyod, hogy végigvigyék, elodázod csak a keserű pirulát bevenni. ha szarul csinálják, 4 év múlva másnak adod a kormányzás jogát. ez a parlamenti demokrácia lényege, ezt kiáltották ki 89-ben, ezért harcoltunk és nem kéne ezt feladni.

Szeptember tizenegy évfordulóján balla demeter eddig sehol nem publikált ötvenhatos képeit szkennelem. öt éve épp a házat újítottuk fel. emlékszem, szétvertük a falakat, álltunk a romokon, amikor gábor barátom telefont kapott, hogy azonnal kapcsoljuk be a tévét. akkor már az egyik torony lángokban állt, aztán leomlott, majd a másik is - mi csak ültünk a szoba közepén, néztük a képeket, megdöbbenve, újra és újra, szólni se tudtunk, annyira hatás alá vont, ami történt. egy óra is eltelt, mire annyira felocsúdtam, hogy kimentem a kertbe. felnéztem az égre, és azon tűnődtem, hogy végülis mi a francnak építjük mi itt a házat, amikor bármelyik percben egy eszement lerombolhatja azt. minek hosszú távra tervezni? háború lesz? így tör ki egy világháború vajon? ilyen egyszerű, hogy egyik pillanatban még káromkodsz, mert a kezedre vágtál a kalapáccsal, aztán meg nézed, ahogy emberek ugranak ki egy égő épületből? minden eltörpült, minden viszonylagossá lett.
   amikor az orvos megmondta anyámról, hogy rákos és nem tudnak segíteni, épp így éreztem magam. kimentem a vakító napsütésbe a kórház kertjébe. nem tudtam se sírni, se gondolkodni. leültem a padra, rugdostam a földön a port alattam. néztem, ahogy tovaszáll. és nem értettem semmit, de tudtam, hogy ez most valami olyan, amit nem lehet helyretenni igazából, sem megélni, ez valami felettem álló, valami nem irányítható.
   nem tudom, ötvenhat milyen volt, néhány elmesélt történetet ismerek, persze. demeterét is, hogy ment végig a rákóczi úton, hogy mennyire furcsa volt szembesülni a pusztulással, a kiégett harckocsiban törpére összesült orosz katonával, a zászlóval letakart halottakkal. szeptember 11-et sem a saját bőrömön tapasztaltam, mégis, amikor újra látom a képsorokat a toronyba csapódó gépekkel, ugyanaz a borzongás, ugyanaz a döbbenet ér utol időről időre, pedig eltelt öt év. nem fogok amerika felett, bush felett pálcát törni. egészen biztos vagyok benne, hogy ha a cnn közvetítené, éppoly megrázó képeket láthatnánk irakból, jordániából, mint new yorkból, vagy izraelből. a háború pusztítása egyformán fotózható. az emberek itt is, ott is állva halnak meg. ma mégsem tartom ildomosnak, hogy vitázzunk azon, mit s hogy csinált - és hogy lett volna jobb, ha csinál - amerika, aki jóllehet nem vandál terroristák, hanem egy elhibázott politikai-gazdasági-hatalmi játszma áldozata lett. moore fahrenheit 9/11 filmje nagyon fontos, nagyon igaz film. de nem ma kell megnézni, nem ma kell róla beszélgetni. holnap már lehet. ma emlékezni kell az értelmetlen pusztításra, bárki kezében is legyen a fegyver, bármilyen igazságot is akar hirdetni vele. a fegyverek igazsága - hazugság, ahogy a bombákkal terjesztett demokrácia, hit, meggyőződés, vallás - terror. bármi az, amibe embereknek erőszak által kell belehalnia.