Ra.-ban egyelőre kellemes vitapartnerre leltem, mert van/lehet második kör, tehát a torony még nem működik, még van interakció. ez jó. azt írja válaszában, hogy tézist von vissza - ami persze megint egy másik mosópor-reklám, de hát ezzel nincs semmi baj, aki olvassa, úgyis érti, hogy 1. nem volt igény, hogy visszavonjon bármit 2. szerencsére nem is tette, inkább adott plusz fényeket is, ami jó 3. ebből adódóan lehet rá válaszolni. ezt teszem most, bár jóllehet nem arra, amire - de ki tudja, mimerrefelé fog agyam kalandozni, ha még magam sem.
   elsőként is az erkölcsi kötelességről, mert ez akadt most a torkomon. de még inkább az alkotásról - és az alkotó-befogadó helyzetéről. tegyük meg azt, hogy elfogadjuk a kedvemért, hogy bármi, ami nem kalapács és nem zsömle, az alkotás, vagyis a zene legyen a kedvemért egy alkotó kreációja - és mint ilyen legyen összehasonlítható lakatos lajos mulatósa rubens (nem a barichello) pufókjaival. semmiből teremt valamit - és a valamiségnek ne legyen függvénye a minőség. jó? köszönöm.
   nézetem szerint az alkotó szabad. és az alkotás addig eredeti, addig van esélye eredetinek lennie, amíg nincsenek kötelességek, nincsenek kötelezettségek se. tehát, amíg az alkotó szabad. az alkotói szabadság határa az alkotó határa, azaz az ő befogadó, transzponáló és kivetítő képességeinek határa lehet csak. amint elvárásokat teljesít, mehet a kukába, alkotó és alkotása együtt. persze ez elv. mert igencsak rontja a jel-zaj viszonyt ebben a kontextusban az, hogy az alkotó nem egy üveghegyen lakik, nem harmatot iszik és biza bekapcsolja a tévét, hogy csak egy roncsoló erőt említsek. tehát beágyazott abba a közegbe, amiben él - és ha nem bivajerős, akkor hajlani fog, mint a nádszál. tehát van egy eleve halott állításom, de maradjunk meg ennél még egy picit. alkotó szabad. ha szabad, akkor nem lehetnek erkölcsi kötelességei sem. sőt, etikai sem. nyugodtan önthet vért, mint nagy kedvencem, nitsch is teszi (remélem még teszi), undoríttathat, mint pasolini a saloban, vagy pukkaszthat, mint bármely punk banda. amíg tehát istenbizonyra megígéri az alkotó, hogy tesz rá, hogy mit olvas a sajtóban, és nem érdekli, mit mondanak róla, vagy alkotásáról, addig az alkotás szabad, ne tessenek tapogatni, nem lehet zabolázni és le van szarva minden erkölcs és etika. csak a belső esztétika számít - és a befogadónak nagyon lehet örülni, ha van, de a művet és az alkotót jobb, ha nem akarja befolyása alá vonni.
   persze ez elv. mert az alkotó igenis szagolja az újságokat, és figyeli, mi a reakció, mert az alkotó nem csak érzékeny befogadó-láttató-hallató médium, hanem bizony egy hiú állat is egyben, általában. tehát kurvítható. mi a megfejtés? bizony ez áttételes. simán nem megy.
   nem a kritikus az, akinek népnevelnie kell, nem is a művész az, akinek, mert az visszacsatolást igényelne - nevelni legfeljebb makarenko nevelt egyirányúsítva, de az meg már nem divat, a francba. a közönség az, aki hat a művészre, mert a művész ugye hiú - és ha ez így van, akkor a képlet az, hogy a közönségnek vagy saját magát kell a saját hajánál vagy másnál fogva húznia felfele, vagy indirekt mód ható pirulaként a környezet egyéb tényezőinek. és itt jön az, hogy ha mondjuk egy ujpéter 2005-ben még mindig trendinek tartja a csöves zenét és életformát, akkor ez részéről hiba, mert biza a kritikus nem alkotó, és ami ujpéter és amit csinál, az nem alkotás. az bérmunka és inkább lenne kívánatos, ha a nevelő szerepéhez hasonlítana. tehát azzal egyet kell értsek, hogy a kritikus, esszéista, újság- és médiacsináló az, aki lehet orientáló és nevelő. bizony ezen embereknek egyrészt függetlennek kellene lennie, másrészt felkészültnek és nem lenne szabad híján lennie a látókörnek. és ha nem emelné fel mindenthordó kezébe uhrin benedeket (ugye van esélye, hogy az a manus eltűnt?), korda györgyöt és egyéb gyöngyszemeket, ha csakcsupán a politikai kencsölése miatt tenné nevetségessé kovács ákost, akkor lenne esély, hogy a massza felsőbb osztályba léphet. igen, kedves médiageci kritikusok, tessenek egy picit, egy igenpicit emelni a szinten. mert a gyereknép nem az iskolában tanul, a felnőttnép meg - híján belső zsinórmértéknek - nem magának akar megfelelni; hanem biza a gyerek a tévéből tanul és a felnőtt a szomszédnak akar megfelelni.
   a bulvárnak jimmy kell, ez tény. jimmy és a jimmyk könnyen szerezhetők meg, mert a hiúság vásárán ők kétszer állnak a sorban, ráadásul amit csinálnak, az pénzkereset és nem más. a baj ott van, amikor egy jimmy, egy gáspárlaci lesz megmondóember, amikor a média érdeklődni kezd az érzéseik és gondolataik iránt, és mivel hogy ezek kisszerűek, ezért a végeredmény is csak mocsok lehet. itt egy nox nevű pocsolyafuruja hír. erjóvízió, hajráf, és madzsardizsi. hát, igen.
   néha azt gondolom, hogy mégiscsak lehet, hogy elérte és meghaladta a kritikus tömeget a masszaság, és menni kell innen. menekülni. de közben azért hiszek abban, hogy r.a., az r.a.-k, tehát a megmondóemberek egyszercsak rájönnek arra, hogy arcul kell csapni a mainstream médiát, és mint jó akcionista, fegyvert cserél, célra tart és tüzel, csépet hadar és mint bulldog, nem ereszti, amíg mozog. nem szépelegni, nem egymás köldökét nézni kell, kedves esztétikarajongó bölcsészfiak és lányok, hanem lakzilajcsi bőrébe bújt farkaasként beugrani a rendszerbe és adni új választási lehetőségeket. ujpéterek nélkül, lehetőleg.
   tehát? nem a művészt, nem az alkotót kell megváltoztatni. nem kell rátenni semmit, ami eleve nincs meg benne. nem kell számonkérni. meg kell figyelni, mérni kell. kovácsákos műanyag, korszerűtlen, polgkörös és szar. ezek tények. a kritikának nem szabad akarni ákost megváltoztatni, változásra és emberi gondolkodásra bírni, mert beton van az ő fejében. nem kell etikai-erkölcsi elvárásokat támasztani. ki kell mondani, hogy szar, és egyben mutatni kell helyette jót. be kell helyettesíteni és le kell cserélni. eltüntetni a süllyesztőben. ennyi. leszerepelt, vége. és egyből nem lesz teltházas koncertje, maximum valami vidéki kultúrban. 150 fő. mert nem lesz trendi és nem lesz divat ákost szeretni. ez a feladat.