csak nézni a képeket

2006. március 20. - Hegyi Zsolt

szőke andrás
Parakovácstól tudom, hogy szőke blogol. nem ír, vagyis de, csak ritkán. pedig írhatna is. de ő egy sokkal bonyolultabb és mégis zavarmentesebb közlési formát választott. videoblogol. most elkezdhetnék arról beszélni, hogy mennyire jó volt ebben vagy abban a filmben. de ennek ehhez köze nincs. talán ezért sem értik, akik nézik, talán lehet szőke se biztos még abban, mit is csinál. lehet, hogy addig jó. mert akkor a legjobb, amikor önmaga. itt jön egy csapda, hogy kell-e ismerni őt személyesen és kell-e ismerni az ő életét, hogy hol él, kivel és miből. hogy ő most akkor filmes, vagy színész, vagy falugazda, vagy humorista? szerintem ez mind mindegy. rétegek. lebonthatók. és szőke igyekszik le is vetkőzni ezeket.
   valamelyik videója alatt írja, hogy nem érti, miért kérik, hogy ezt vagy azt csináljon - főképp persze szex-kérések - hogy mutogassa magát pucéron, hiszen ennél pőrébb nem lehetne már. nos, egyrészt a kérés a voyeur kérése, amit érteni kell, hisz a net erről is szól, exhibícióról és kukkolásról. mutogatni és kilesni. kiegészítő infó, hogy a magyar ember nem beszél nyelveket, a sajátját is csak úgy 3000 szóval legfeljebb, annyi a napi bazmegezéshez elég. tehát a magyar embernek a net olyan, mint egy képeskönyv, ha van kukkolni való, akkor jó. ezért kérik a pucérkodást.
   másik pedig az, hogy szellemileg igen keveseknek követhető az, amit szőke andrás csinál. humor? vicces, igen. tréfa? néha tréfás is. karikatúra? az is, persze. de leginkább valami olyan - és most főleg a videoblogról beszélek - ami ha fotó, a horus archívumhoz, ha film, akkor a filmmúzeum privátfilm archívumához hasonlatos. részben. részben pedig nagyon erős közlés. szellemi üzenet. és mint olyan, meztelen. az ember belső meztelenségét nézni se tanultuk meg még, nemhogy reagálni rá.
   szőke zavarba ejtő. türelemüveget fabrikál, amit aztán mint üzenet, a folyóba dob. nagyot csobban, az biztos, remélem szőke kitartó és nem adja fel.
   ha olvassa, ha hallja, ha veszi az adást, akkor üzenetem neki: andrás, amíg van ilyen ember, mint te, addig nem kell féljek, hogy nagy lászló üzenete az utókornak - "Ha lesz emberi arcuk egyáltalán, akkor csókoltatom őket." - ne érne célba. csókoltatlak, andrás.

menni kéne

Biztos vannak, akik felizgulnak a hírre, hogy szabó istván besúgó volt, ahogy mgp-t is lehet még egy körrel többért utálni mert nem csak buzi, nem csak kritikus, de besúgó is - én meg szánom magunkat ezért. olyan kurva szánalmasak vagyunk, így, globálisan. komolyan kérdezem, kérem, hogy mondja már el nekem valaki, aki az igazság letéteményese, hogy mi változik ezen tudásunkkal, hogy ez meg ez ilyen és olyan volt? visszafelé tekerve a filmet akkor most másik snitt jön?
   emlékszem kilencszáznyolcvanban a régi orionon a 19-es rövidhullámon hallgattam az olimpia tudósítását. 21-en és 25-ön kevésbé jött jól. nem értettem igazán, hogy akkor most nekünk rossz, hogy nem jöttek el sokan, vagy jó, és hogy akkor most könnyebb nyerni vagy sem, azt éreztem, hogy itt valami nagyon kétfelé áll, valahogy nagyon más az, amit mondanak a tévében és más, amit a rádióban hallok. de azt nem éreztem, hogy ettől valami más lenne nekem. ahogy egyszer tudom, indultunk fel valami lakásba valami nagyon fontos októberi dolog volt, és tudni lehetett, hogy ott lesznek valami nagyon fontos emberek és valami nagyon fontosat és mást lehet majd hallani. mentünk és akkor amikor beléptünk, ott ült rajk és őt én ki nem állhattam, valahogy a fiatal művészek klubjában nagyon nem jött nekem be az, ahogy a jazzpicsák körüldongják a nemtudommiért, ő meg sűtparaszt módra bunkózik mindenkivel, aki nem jazzpicsa és nem a haveri köre. ezért hát én akkor amikor őt ott abban a szobában megláttam, egybôl ki kellett forduljak és hazamenjek. nem tetszett.
   nem tudom, hogy ezek az emlékek akkor meg fognak most majd változni, kellene változniuk bennem? vagy amikor józsef attila verseskönyvvel a kezében andrist fényképeztem az alkonyatban... az is akkor most más kell legyen bennem attól, hogy józsef attila se biztos, hogy az, akinek akkor hittem, vagy akartam hinni?
   nem tudom, hogy ez kinek jó. nem hiszem, hogy bárki élete visszafelé átretusálható vagy gyógyítható lenne. nem hiszem, hogy azzal, ha ma megtudnám, hogy az a pálinkás, akiről akkoriban azt sutyorogták hogy spion, lehet hogy csak a hülye szemüvege miatt, szóval hogy ha kiderülne, hogy tényleg az volt, akkor most megfájdulna a múlt. se meg nem szépülne. maradna az, ami, hiszen az ilyen információknak szerintem nincs hatása visszafelé. de kinek áll érdekében megrontani a szánk ízét? miért? és legfőképp: meddig tetszenek még ezt csinálni, mikor lesz már elég és mikor kezdhetünk végre előre nézni?
   még valamit. nagyon szeretnék hinni ebben a helyben, ebben az országban, ezekben az emberekben, akik itt élnek. és nagyon skizoid módon érnek hatások, nagyon kettészakítanak. egyfelől biztos vagyok benne, hogy van a bulvárbunkó pizzazabáló világ is. vannak emberei. ez tény. kapcsolj tévét, és láthatod, nincs olyan csatorna, ami ne menne a szint alá. elkopnak az emberek, megfakulnak és unalomra cserélik az eredetiségüket, mert az jobban fizet. szóval körbevesz a nagy szarhegy. és akkor kérdezem magamtól, hogy valóban nincs másik oldal? persze a baráti körből is sokan mondják: dehogynem, nézd csak meg a kiállításokat, nézz független filmeseket, olvass blogokat vagy hallgasd a tilost... és én erre azt mondom: aha... igen. aha.
   de tudom, hogy ez nem igaz. nem. nem történik semmi a tilosban, mert csak az a fontos, hogy létezzen, vegetáljon, hogy tilososan csináljon, de történni és történtetni, az nem. és böngészhetjük a netet is, köldöknézés van és nyelvi agyhalál, unalom és belterjes semmitmondás. árnyékra vetődés. egyszerűen a 4 éves ciklusok, mint a havibaj, megviselnek mindent. még aki függetlennek tartja-gondolja magát, még ő is függvénye a politikának, passzívan is belemegy és hagyja, hogy ide-oda sodródjon hírek által, spiclizés által, szeret-nem szeret-et játszanak a filmesek is, mindenki tulajdonképpen vár valamire, de ő maga tenni semmit se, ami téttel bír. senki nem akar rizikót. lehet, hogy ez már így marad?
   te is be vagy szarva, hogy nem lesz munkád, hogy elhagy valaki, hogy nem kapsz támogatást, hogy nem vesznek körül majd nyájmeleg emberek? te is félsz kimondani dolgokat, féled azt, amivel ijesztgethetővé tett a politika? neked is a napi kenyér a fontos? hallgatsz? elfogadod ezt a szart? etetik veled, tömik a torkodon, vagy már magad nyeled?

esztétika boom

Ra.-ban egyelőre kellemes vitapartnerre leltem, mert van/lehet második kör, tehát a torony még nem működik, még van interakció. ez jó. azt írja válaszában, hogy tézist von vissza - ami persze megint egy másik mosópor-reklám, de hát ezzel nincs semmi baj, aki olvassa, úgyis érti, hogy 1. nem volt igény, hogy visszavonjon bármit 2. szerencsére nem is tette, inkább adott plusz fényeket is, ami jó 3. ebből adódóan lehet rá válaszolni. ezt teszem most, bár jóllehet nem arra, amire - de ki tudja, mimerrefelé fog agyam kalandozni, ha még magam sem.
   elsőként is az erkölcsi kötelességről, mert ez akadt most a torkomon. de még inkább az alkotásról - és az alkotó-befogadó helyzetéről. tegyük meg azt, hogy elfogadjuk a kedvemért, hogy bármi, ami nem kalapács és nem zsömle, az alkotás, vagyis a zene legyen a kedvemért egy alkotó kreációja - és mint ilyen legyen összehasonlítható lakatos lajos mulatósa rubens (nem a barichello) pufókjaival. semmiből teremt valamit - és a valamiségnek ne legyen függvénye a minőség. jó? köszönöm.
   nézetem szerint az alkotó szabad. és az alkotás addig eredeti, addig van esélye eredetinek lennie, amíg nincsenek kötelességek, nincsenek kötelezettségek se. tehát, amíg az alkotó szabad. az alkotói szabadság határa az alkotó határa, azaz az ő befogadó, transzponáló és kivetítő képességeinek határa lehet csak. amint elvárásokat teljesít, mehet a kukába, alkotó és alkotása együtt. persze ez elv. mert igencsak rontja a jel-zaj viszonyt ebben a kontextusban az, hogy az alkotó nem egy üveghegyen lakik, nem harmatot iszik és biza bekapcsolja a tévét, hogy csak egy roncsoló erőt említsek. tehát beágyazott abba a közegbe, amiben él - és ha nem bivajerős, akkor hajlani fog, mint a nádszál. tehát van egy eleve halott állításom, de maradjunk meg ennél még egy picit. alkotó szabad. ha szabad, akkor nem lehetnek erkölcsi kötelességei sem. sőt, etikai sem. nyugodtan önthet vért, mint nagy kedvencem, nitsch is teszi (remélem még teszi), undoríttathat, mint pasolini a saloban, vagy pukkaszthat, mint bármely punk banda. amíg tehát istenbizonyra megígéri az alkotó, hogy tesz rá, hogy mit olvas a sajtóban, és nem érdekli, mit mondanak róla, vagy alkotásáról, addig az alkotás szabad, ne tessenek tapogatni, nem lehet zabolázni és le van szarva minden erkölcs és etika. csak a belső esztétika számít - és a befogadónak nagyon lehet örülni, ha van, de a művet és az alkotót jobb, ha nem akarja befolyása alá vonni.
   persze ez elv. mert az alkotó igenis szagolja az újságokat, és figyeli, mi a reakció, mert az alkotó nem csak érzékeny befogadó-láttató-hallató médium, hanem bizony egy hiú állat is egyben, általában. tehát kurvítható. mi a megfejtés? bizony ez áttételes. simán nem megy.
   nem a kritikus az, akinek népnevelnie kell, nem is a művész az, akinek, mert az visszacsatolást igényelne - nevelni legfeljebb makarenko nevelt egyirányúsítva, de az meg már nem divat, a francba. a közönség az, aki hat a művészre, mert a művész ugye hiú - és ha ez így van, akkor a képlet az, hogy a közönségnek vagy saját magát kell a saját hajánál vagy másnál fogva húznia felfele, vagy indirekt mód ható pirulaként a környezet egyéb tényezőinek. és itt jön az, hogy ha mondjuk egy ujpéter 2005-ben még mindig trendinek tartja a csöves zenét és életformát, akkor ez részéről hiba, mert biza a kritikus nem alkotó, és ami ujpéter és amit csinál, az nem alkotás. az bérmunka és inkább lenne kívánatos, ha a nevelő szerepéhez hasonlítana. tehát azzal egyet kell értsek, hogy a kritikus, esszéista, újság- és médiacsináló az, aki lehet orientáló és nevelő. bizony ezen embereknek egyrészt függetlennek kellene lennie, másrészt felkészültnek és nem lenne szabad híján lennie a látókörnek. és ha nem emelné fel mindenthordó kezébe uhrin benedeket (ugye van esélye, hogy az a manus eltűnt?), korda györgyöt és egyéb gyöngyszemeket, ha csakcsupán a politikai kencsölése miatt tenné nevetségessé kovács ákost, akkor lenne esély, hogy a massza felsőbb osztályba léphet. igen, kedves médiageci kritikusok, tessenek egy picit, egy igenpicit emelni a szinten. mert a gyereknép nem az iskolában tanul, a felnőttnép meg - híján belső zsinórmértéknek - nem magának akar megfelelni; hanem biza a gyerek a tévéből tanul és a felnőtt a szomszédnak akar megfelelni.
   a bulvárnak jimmy kell, ez tény. jimmy és a jimmyk könnyen szerezhetők meg, mert a hiúság vásárán ők kétszer állnak a sorban, ráadásul amit csinálnak, az pénzkereset és nem más. a baj ott van, amikor egy jimmy, egy gáspárlaci lesz megmondóember, amikor a média érdeklődni kezd az érzéseik és gondolataik iránt, és mivel hogy ezek kisszerűek, ezért a végeredmény is csak mocsok lehet. itt egy nox nevű pocsolyafuruja hír. erjóvízió, hajráf, és madzsardizsi. hát, igen.
   néha azt gondolom, hogy mégiscsak lehet, hogy elérte és meghaladta a kritikus tömeget a masszaság, és menni kell innen. menekülni. de közben azért hiszek abban, hogy r.a., az r.a.-k, tehát a megmondóemberek egyszercsak rájönnek arra, hogy arcul kell csapni a mainstream médiát, és mint jó akcionista, fegyvert cserél, célra tart és tüzel, csépet hadar és mint bulldog, nem ereszti, amíg mozog. nem szépelegni, nem egymás köldökét nézni kell, kedves esztétikarajongó bölcsészfiak és lányok, hanem lakzilajcsi bőrébe bújt farkaasként beugrani a rendszerbe és adni új választási lehetőségeket. ujpéterek nélkül, lehetőleg.
   tehát? nem a művészt, nem az alkotót kell megváltoztatni. nem kell rátenni semmit, ami eleve nincs meg benne. nem kell számonkérni. meg kell figyelni, mérni kell. kovácsákos műanyag, korszerűtlen, polgkörös és szar. ezek tények. a kritikának nem szabad akarni ákost megváltoztatni, változásra és emberi gondolkodásra bírni, mert beton van az ő fejében. nem kell etikai-erkölcsi elvárásokat támasztani. ki kell mondani, hogy szar, és egyben mutatni kell helyette jót. be kell helyettesíteni és le kell cserélni. eltüntetni a süllyesztőben. ennyi. leszerepelt, vége. és egyből nem lesz teltházas koncertje, maximum valami vidéki kultúrban. 150 fő. mert nem lesz trendi és nem lesz divat ákost szeretni. ez a feladat.