zen-taxi

a pesti nyár

2006. június 09. - Hegyi Zsolt

csajka matchbox
Egyre többet jut eszembe a gyerekkorom. ilyenkor már bőszen készültem a nyárra, amit amíg soproni gyerek voltam, különösen fontosnak tartottam, mert jöhettem fel pestre a mamához. nem mintha sopront nem szerettem volna, ma is azon 2-3 város közé tartozik magyarországon, ahol el tudnám képzelni az életet - másik ilyen pécs és szentendre, nem is nagyon van több. tehát nem sopron miatt, hanem pest miatt. már az utcanevek is... gorkij, úz, tünde, nimród, csaba, móra ferenc... nagy részük ma is ez - a steinmetz kapitány persze már nem, és a vörös hadsereg útja is üllői út lett. kis változások.
   egyrészt ott volt az erdő. kettő is volt. az egyik a tünde utca végétől feljebb, ahol először motoroztam, 125-ös mtz-vel, igaz, jogosítvány nélkül, de legalább nem a saját motorom volt. alufóliával takartuk le a rendszámát... de ez az erdő ritkásabb és szabályosabb volt, ráadásul valami katonasági dolog is volt benne, szóval kevésbé szerettük, nem itt voltak a törzshelyeink. a csévéző másik oldalán, na az, az igen. az jó kis erdő volt. girbegurba földúttal, ami épp egy bicajnyi. volt egy kis híd, addig meg se álltunk. ott aztán leülni, és elővenni a cigit. igen. stikában dohányozni. pall mallt, dunhillt, meg valami barna vékonyat, talán san moritz vagy valami ilyesmi, erre már nem emlékszem. néha meg, fagyipénzből spórolva vettem egy-egy doboz jps-t is. na igen, az volt az igazi! john player special. fekete doboz, arany betűk. az nagyon menő volt. no de vissza az erdőbe. ez az erdő, ha kitartóan tekertünk, akkor egészen a reptérig vitt. ferihegyig. melyikig, melyikig, naná, az egyesig, nem volt akkor még kettes. néha felültünk a 93-asra, és kimentünk ferihegyre. álmodozni. mama dolgozott ott a konyhán, csuda dolgokat hozott haza onnan, téliszalámit, lila műanyag tálat, furcsa késeket, kanalakat, néha déligyümölcsöt. mi meg néztük a teraszról a gépeket. meg a piros-zöld villogó lámpákat, mikor mi jön és megy, és igyekeztünk kitalálni hozzá persze történeteket is. mint finom csokival, feriheggyel is úgy voltunk, néha mentünk csak ki, igen ritkán, hogy ne olvadjon el hamar az íze.
   aztán ott voltak nagyanyám kertjének csodái. a korai fekete cseresznye. fül mögé tenni, szájat rúzsozni vele. a rózsakert. a locsolás. rózsa tövéről lukból lótetűt önteni ki a slaggal. és bogarakat nézni, meg mindig voltak macskák is. volt, hogy ki se mentünk a kertből, ami talán ha 80 négyszögöl lehetett... volt, hogy ott a padon játszottunk. mindig képzeletjátékokat. rendőröset. akkor a pad volt a kocsink. a nagysufni meg a történettől függően vagy a lakás, vagy a rendőrség, vagy épp ott volt a bűntény. akár egyszerre mind a három, képzeletben nem volt gond váltani. hát igen, a négy sufni. egyikben fák, azt nem szerettem a pókok miatt. meg az hátul volt a budi mellett. a másikban két rész volt, egyikben német brikett, másikban tojás brikett, télre. a harmadikban (amit aztán lebontottunk), keresztapámék mindenféle kincsei. és a negyedik az papáé volt. mama és papa elváltak, de az öregnek nem volt hova mennie, így ott maradt nagyanyámnál a kertben a kő sufniban, ott lakott, egy szoba és egy konyha-szerű valamiben. ivott sokat az öreg, egyszer a kőhíd kocsmából ki is penderítették, combnyaktörése lett, onnantól két mankóval járt, és nem ment oda inni többé, hozatta az italt, cigit. a kocsma szaga, a savanyú bor és keserű füst szaga. rohantam mindig onnan haza. az ő sufnijába nem nagyon volt szabad bemenni. ő jött a nagy házba (picike házikó volt az), ebédelni, na és igen, ebéd után kanasztázni. mert az program volt minálunk, a kanaszta. mama, papa meg én. vagy nővérem, ha ott volt. akkor négyesben! furcsa kanasztát játszottunk, 11 laposat. a kártya még ma is megvan. aztán kapott egy kávét durex pohárba, és elballagott, vagy a kertbe, vagy a sufnijába.
   aztán felköltöztünk pestre, így már nem volt akkora szenzáció nyáron a mamánál nyaralni, de még így is ha jó idők jöttek és szünet volt, ott kellett lenni. ott volt bandika, ott voltak a haverok, és mama főztje is. papa meghalt, így a sufnija lomtár lett, aztán meg az enyém, beköltöztek a szerszámok is. ott lakott a kertben az első autóm is, a csajka. meg pár hétig bandika rózsaszín cadillac-je is. jellemző volt mamára, hogy őt ez cseppet se zavarta, gyertek csak, hozzátok, hadd bosszankodjanak a szomszédok, mondta. mert hát igencsak furán nézett ki a kis meseház, gyönyörű, nagyapám által nemesített rózsákkal, kidűlt-bedűlt fakerítéssel, és két ilyen böszme vassal. apróra szétszedtem a csajkaautót, krómoztattam, festettem, javítgattam. ha kész lesz, mama, együtt megyünk az első körre! de jött a nyár vége, leálltak a munkák. aztán elutaztam vargával moszkvába. ripityomra törtük apámék wartburgját. nekünk semmi bajunk nem lett. de ezt onnan elég nehéz volt elhitetni. haza repülővel jöttünk, az első repülőutam! családunk a kijáratnál várt, még akkor se akarták elhinni, hogy egyben vagyunk. mama olyan furcsa volt, de nem tulajdonítottam neki nagy jelentést. aztán egy év múlva nyáron egyszercsak rosszul lett, épp céklát pucolt, és agyvérzést kapott. anyámék nem voltak otthon, én hívtam mentőt. hetekig, hónapokig jártunk be minden nap, anyám kétszer, háromszor is. egyik este felnézett, megismert, mondta, hogy vigyázzak anyámra. másnap meghalt.
   a csajka soha nem lett kész, mert a házat el kellett adni. így a kocsit is eladtam a filmgyárnak a meteo filmhez.
süti beállítások módosítása