Az okosóra korszak vége

2018. július 15. - Hegyi Zsolt

hegyi180715_1.jpg

Volt nekem egy okos karórám a Withingstől, írtam is róla, meg voltam vele elégedve, annyit mért, ami engem érdekelt, mozgás, alvás, mindezt egy szép, analóg, svájci mechanikás karórában, és bár kellett cserélni, de az is zökkenők nélkül ment - minden rendben lett volna, ha a Nokia meg nem veszi meg a kis startupot. Kár, hogy ez a meglehetősen primitív cég belekontárkodott ebbe is. Sose voltak arról híresek, hogy szépet, jót, előremutatót csináljanak - nem, butatelefon téren sem - és két év után bár az eredeti tulaj visszavásárolta a Withings márkát (elvileg karácsonyra már le is bonyolódik az ügy), de annyira elment a kedvem, hogy kábé két havi levelezés, vívás után, nagy nehezen kapom csak vissza a vételárat egy hibás szoftver okán furán működő termék esetében, hogy - legalábbis egyelőre - vége nálam az okosóra korszaknak.

Vehettem volna a dán Skagentől is nagyon hasonló órát, mint az Activité volt, igazán szépek, tetszenek, de az utóbbi időben már csak az alvás mérése érdekelt, arra meg lehet céleszközt is találni, ha egyáltalán, meglátjuk, ha kijövünk a felújításból, akarok-e még erre költeni, vagy elmúlik addig a sleeptracking vágyam.

Apple Watch is lehetett volna, olcsóbb is lett volna, mint ami pénz most visszajön, beleférne, bár az, hogy vannak óraszíjaik, amiket százezer felett adnak, az nálam kimeríti a pofátlan rablás fogalmát, de nem ez a bajom vele. A fene akar mindenféle notifikációt a kezére, ha nem veszek fel egy hívást, annak oka van, mert vagy mással vagyok elfoglalva, vagy pihenek, akkor nekem ne hisztizzen az órám, ne ingereljen. Az egérmozin bármit nézni nincs értelme, az egészségügyi mérés területén meg még nem jött el az az ideális jövő, amiben valós értékeket valósan fontos területeken gyűjtenek, mutatnak és elemeznek nekem. De van a másrészt is, és ez maga az Apple. 

Fogok erről bővebben írni majd, legyen most ide annyi spoilernek, hogy Tim Cook biztos ügyes pénzember, de fogalma nincs sem a technikáról, sem a dizájnól, se arról, hogy ezek területén mi a jövő, csak a márkatársak mellett lépkednek, előttük már nem, az ár viszont maradt az egekben. 

Maga az Apple okosóra irány téves, de nagyon. Annak lenne értelme és létjoga, ha mutatná az időt, és mérne mindenféle egészségügyi adatot. Többet és jobban, mint a konkurencia. Lépést, alvást, sportot, vércukrot, vérnyomást, minden olyat, ami közelebb visz ahhoz, hogy ha gond van, legyenek az orvosnak megmutatható adataid. És, már bocsánat, de a két nap akkuidő, az nevetséges. Nem kell GPS, nem kell telefonálás, buta Siri, nem kell, hogy jelezze, ha hívnak, erre van kitalálva a telefon, a duplikált értesítés szerintem a mániások, paranoiások számára izgalmas csak, vagy azoknak a fiataloknak, akik ezzel akarnak vagizni a többiek előtt. Ja, ráadásul csak kicsit szép, lássuk be. 

Szóval vége egy korszaknak, most a Seiko óra ideje jön, Demeteré volt, és volt is némi lelkiismeret furdalásom amiatt, hogy az íróasztal fiókjában mutatja az időt szegény, többet érdemelne, és emlék is, ezért hát picit kitakarítottam, beállítottam az én kezemre, és mától ezt hordom. Jó lesz, elég lesz. 

Withings is the best!

hegyi170111_1.jpg

Senki nem mondhatja, hogy bő kézzel szórom a dicséretet, de a Withings olyan cég, ami megérdemli, többszörösen is, hogy figyelmet kapjon, sőt, azt kell mondjam, ez a cég a világ legkorrektebb cégei közt biztos, hogy dobogós, nálam pedig egyenesen az első helyezett!

A Withings okoskiegészítőket gyárt, aktivitásmérőt, mérleget, vérnyomásmérőt, hőmérőt és sok minden mást is, én a Pulse zsebibabájukkal kezdtem a fitness-wellness pályafutásomat. Kiváló holmi, Jóskánál azóta is hibátlanul működik, hogy megvettem az Activitét, egy szerintem nagyon szép karórát, ami amellett, hogy mutatja az időt, számolja a lépéseid és még az alvásodra is figyel. Zafírüveg, swiss made, meg amit akarsz. Emellett van vérnyomásmérőnk, okoshőmérőnk és mérlegünk is tőlük, szóval mondhatni bevált gyártó. De ez nem minden.

Az órát másfél éve vettem, kiválóan működött egészen karácsonyig. Akkor elkezdte az alvás mérését elég furán csinálni, mélyalvás oké, de a REM fázis helyett szerinte én ébren voltam. Pár nap teszt után írtam a supportnak, hogy mi a helyzet, kértem, nézzenek rá a szervizadatokra, mivel hogy ők távolból is el tudják érni az eszközt. Másnap jött is a válasz, hogy lemerülőben az elem. Azt tudni kell, 8 hónapig jó egy batéria, de az utolsó csere óta csak 3 telt el, így hitetlenkedve fogadtam a hírt. Leveleztünk párat, leírták, hogy kell resetelni az eszközt, de ez sem segített.

Ekkor az ügyfélszolgálatos hölgy írt egy újabb levelet, benne egy linkkel, hogy töltsem ott ki az adataim, majd nyomtassam ki a postai papírt, tegyem dobozba és ingyen adjam fel nekik az órát, de csak az órát, szíjat és egyebeket ne. Meg is tettem, persze a postás eléggé megütközött az előrenyomtatott dobozon, majd elküldtem a feladóvevény fényképét a Withingsnek. Egyből jött a válasz egy újabb linkkel, ahol ingyen meg tudtam rendelni az új órát, és az infó, hogy a garancia természetesen az átvételtől újraindul. Tehát csak várjam a csomagot, minden más elintézve. 

Gondoltam én, hogy majd jön egy dobozban egy új óra, minden kiegészítő nélkül, hisz én is így adtam fel, ez a normális, ha csak az óratest a hibás, miért küldenének 80 eurós szíjat is. Tévedtem. Ma megjött a csomag, és egy originál teljes szett, bontatlan, fóliázva, minden úgy, mintha most vettem volna. Mondom, másfél évvel a vásárlás után. Vita nélkül, gyorsan, kedvesen, úgy, ahogy még az Apple-nek se sikerült abszolválnia egy szervizkérdést sem, pedig ők is igyekeznek. 

Egy dolog, amire viszont felhívnám a figyelmed. Lehet itthon is kapni például az iStyle boltjában is Withings termékeket, de eszedbe ne jusson  'magyarba' megvenni, mert kérdéses, hogy akkor is ilyen supportot kapsz-e majd, ha gondod adódik. Hogy az iStyle-tól nem, az tuti biztos, ők fekete listásak nálam, mert nem megoldják, hanem gerjesztik a problémáid, de nem tudom, hogy ilyen esetnél mit szól maga a gyártó, foglalkozik-e vele egyáltalán, vagy visszautal a dealerhez. Szóval ha veszel, és javaslom erősen, hogy Withings terméket vegyél, ha szükséged van ilyes kütyükre, akkor csak az ő webboltjukból, mert precízek, gyorsak és kedvesek. Úgy, ahogy más senki. 

ajanlott.jpg