a szakadék szélén

2006. július 28. - Hegyi Zsolt

arcplakát
Elgondolkodtat az @®© pályázat. vajon mi lehet annak az oka, hogy az évről évre megrendezett dzsembori 7 év alatt se tudta termékeit beverekedni a mainstream reklámba, hogy hiába az erőlködés, ugyanazokat a lehetetlen, nézhetetlen, stupid reklámokat csinálják az ügynökségek, akár ugyanazok az emberek is, akik itt kiállítanak. van itt mondatpályázat, video, plakát természetesen, szóval színes, szagos, szélesvásznú - de nem vagyok biztos benne, hogy azt a célt szolgálja, amire hivatott, amire született. mi nem merünk a toscani féle szoft vonalon se elindulni, még egy tehén kiállítás is kicsapja a biztosítékot. most gesztiék eleve erre utaznak, remélem, nem csak a verbálterrorig jutnak el. geszti hajlamos lemenni nyálgépbe ugyanis, igazán nagyot dobni eddig nem mert.
   anno volt egy nagy generáció, nagy álmok és nagy kiábrándulások, főképp disszidálások. a mai ötvenesek, hatvanasok. ugyan nem törvényszerű, de érthető, ha az emberi túlélési ösztön hatása okán elcserélték a lázadásukat balatoni nyaralóra, new yorki műteremlakásra, párizsi épphogymegélésre - de nem kevesen közülük azért igencsak maradandót tudtak alkotni, nehezen is adják át a helyüket, mert nem nagyon van kinek.
   aztán volt egy kis generáció - a mai 40 és 50 közöttiek, akik a nagyok miatt - talán szerencséjükre - későn, vagy soha nem kerültek a mainstreamba. lett is belőle nem kevés öngyilkosság. legtöbbjük az üzleti életben kárpótolta magát, ha már művészetben nem érvényesülhetett, ha már a rendszerváltás elsöpörte az alternatív kultúrát, legalább pénze és hatalma lehessen. nézzünk körül, kik ülnek a cégvezetésekben, kik a fő menedzserek, hol összpontosul a lé. kérdés, éreznek-e lelkiismeretfurdalást, van-e bármi megkeseredettség bennük azért, mert az álmaikat bankbetétre cserélték. nem sok.
   na de mi van az utánunk jövőkkel? egyrészt mi se adjuk könnyen a koncot. apáink késő halnak, fiaink meg pofátlanul üres fejűnek tűnnek. vajon lehet a pókerben csak blöffre játszani? ezt próbálja a mai húsz, legfeljebb harminc éves. neki mindegy, mi van itt, megpattan akármikor akárhová, ahol van zseton, csajok és fű. a neten megtanult szájkaratézni, főleg falkában támad, főleg valós háttér nélkül. mert a háttér nem érdekes. a kis generációs papa és mama mindent megad, futja a cég pénzéből, játszá' csak. és a tizenéveseknek már ezek a juppie gyerekek a sztárok. teljes playback. retro, reflux és remix. és ha megkérded, hogy véletlenül nem-e kéne-e valami saját ötlettel előállni, kiröhögnek. minek az?
   valami igencsak elszakadt. nincs folyamat, csak elszigetelt csoportok. a politika túl sok alkotó embert darál be. itt, ebben az országban a becsületes éhkopphoz túl sok a pénz, a laza függetlenséghez túl kevés. mindig így volt ez, nem gyurcsány és nem orbán találmány, hisz a barakk ettől működött, és ettől működik ma is. félsz, hogy elveszted a havi 150 ezres megváltást, ha lenn vagy, ha meg fölsodort a sors, akkor a látszathatalmad félted. holott mindkét végen a kezedben a lehetőség és eszköz a megváltásra, de kit érdekel kétezerhatban egy földalatti megváltó. elkopott alólunk az underground, és nincs helyette semmi.

Mohón élni a szakadék szélén, / Kezdjük a végén! Kezdjük a végén! / Okos szájak, edzett szívek, / Mindenki hisz valakinek.
Romolj meg, ostromolj meg, / Szelíden, szépen és halkan, / Romolj meg, ostromolj meg, / Nagyon durván és nagyon lassan...
Választani túl késő, / Már semmire nincs idő / A jövô elôttünk romokban hever, / És ha nem akarjuk, nem jön el, / Van aki félig és van aki végig, / Jól tudom, ez nem álom, / Van aki félig és van aki végig, / Annyi életem van, ahány halálom...