a szakadék szélén

2006. július 28. - Hegyi Zsolt

arcplakát
Elgondolkodtat az @®© pályázat. vajon mi lehet annak az oka, hogy az évről évre megrendezett dzsembori 7 év alatt se tudta termékeit beverekedni a mainstream reklámba, hogy hiába az erőlködés, ugyanazokat a lehetetlen, nézhetetlen, stupid reklámokat csinálják az ügynökségek, akár ugyanazok az emberek is, akik itt kiállítanak. van itt mondatpályázat, video, plakát természetesen, szóval színes, szagos, szélesvásznú - de nem vagyok biztos benne, hogy azt a célt szolgálja, amire hivatott, amire született. mi nem merünk a toscani féle szoft vonalon se elindulni, még egy tehén kiállítás is kicsapja a biztosítékot. most gesztiék eleve erre utaznak, remélem, nem csak a verbálterrorig jutnak el. geszti hajlamos lemenni nyálgépbe ugyanis, igazán nagyot dobni eddig nem mert.
   anno volt egy nagy generáció, nagy álmok és nagy kiábrándulások, főképp disszidálások. a mai ötvenesek, hatvanasok. ugyan nem törvényszerű, de érthető, ha az emberi túlélési ösztön hatása okán elcserélték a lázadásukat balatoni nyaralóra, new yorki műteremlakásra, párizsi épphogymegélésre - de nem kevesen közülük azért igencsak maradandót tudtak alkotni, nehezen is adják át a helyüket, mert nem nagyon van kinek.
   aztán volt egy kis generáció - a mai 40 és 50 közöttiek, akik a nagyok miatt - talán szerencséjükre - későn, vagy soha nem kerültek a mainstreamba. lett is belőle nem kevés öngyilkosság. legtöbbjük az üzleti életben kárpótolta magát, ha már művészetben nem érvényesülhetett, ha már a rendszerváltás elsöpörte az alternatív kultúrát, legalább pénze és hatalma lehessen. nézzünk körül, kik ülnek a cégvezetésekben, kik a fő menedzserek, hol összpontosul a lé. kérdés, éreznek-e lelkiismeretfurdalást, van-e bármi megkeseredettség bennük azért, mert az álmaikat bankbetétre cserélték. nem sok.
   na de mi van az utánunk jövőkkel? egyrészt mi se adjuk könnyen a koncot. apáink késő halnak, fiaink meg pofátlanul üres fejűnek tűnnek. vajon lehet a pókerben csak blöffre játszani? ezt próbálja a mai húsz, legfeljebb harminc éves. neki mindegy, mi van itt, megpattan akármikor akárhová, ahol van zseton, csajok és fű. a neten megtanult szájkaratézni, főleg falkában támad, főleg valós háttér nélkül. mert a háttér nem érdekes. a kis generációs papa és mama mindent megad, futja a cég pénzéből, játszá' csak. és a tizenéveseknek már ezek a juppie gyerekek a sztárok. teljes playback. retro, reflux és remix. és ha megkérded, hogy véletlenül nem-e kéne-e valami saját ötlettel előállni, kiröhögnek. minek az?
   valami igencsak elszakadt. nincs folyamat, csak elszigetelt csoportok. a politika túl sok alkotó embert darál be. itt, ebben az országban a becsületes éhkopphoz túl sok a pénz, a laza függetlenséghez túl kevés. mindig így volt ez, nem gyurcsány és nem orbán találmány, hisz a barakk ettől működött, és ettől működik ma is. félsz, hogy elveszted a havi 150 ezres megváltást, ha lenn vagy, ha meg fölsodort a sors, akkor a látszathatalmad félted. holott mindkét végen a kezedben a lehetőség és eszköz a megváltásra, de kit érdekel kétezerhatban egy földalatti megváltó. elkopott alólunk az underground, és nincs helyette semmi.

Mohón élni a szakadék szélén, / Kezdjük a végén! Kezdjük a végén! / Okos szájak, edzett szívek, / Mindenki hisz valakinek.
Romolj meg, ostromolj meg, / Szelíden, szépen és halkan, / Romolj meg, ostromolj meg, / Nagyon durván és nagyon lassan...
Választani túl késő, / Már semmire nincs idő / A jövô elôttünk romokban hever, / És ha nem akarjuk, nem jön el, / Van aki félig és van aki végig, / Jól tudom, ez nem álom, / Van aki félig és van aki végig, / Annyi életem van, ahány halálom...

A bejegyzés trackback címe:

https://zen-taxi.blog.hu/api/trackback/id/tr852283714

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rás 2006.07.28. 12:42:55

Hú! Jó sok mindent - a "romlás" összes virágait - sikerült öszesűrítened egy postba, hogy a végül is ötletparádénak szánt @rc-tól eljuss a megváltásig (illetve annak hiányáig). Szinte minden mondatod válaszra ingerel - hol egyetértésre, hol értetlenségre, hol ellenkezésre - de ez lehetetlen egy kommentben. Szóval csak "tézisek": 1. Nincs értelme összekeverni a mainstreamet az avantgárddal (már amennyire avantgárd az @rc). 2. A reklám a reménybeli fogyasztóknak szól (tudom, ez közhely), ezért az ő kulturális, mentális szintjükhöz kénytelen alkalmazkodni. Vannak sajátos árucikkek és sajátos fogyasztói rétegek, náluk lehet - kell - eltérni a megszokottól. 3. Nálunk "még egy tehén kiállítás is kicsapja a biztosítékot": ne keverd össze egy stupid egyházi, vallásos csoport véleményét a "közvéleménnyel". Nem csapta ki... (Még Tarlós se tiltakozott, bár nem tudom, jutott-e e tehén Óbudára.) 4./ "Megalkuvó öregek", semmit nem akaró, anyagias, üresfejű fiatalok:ezek történelmileg ismétlődő sztereotíp szerepek. A lázadás csak kivétel - kivételes (elviselhetetlen) helyzet, kivételes emberek. Egy fiatalnak mentálisan természetes állapota az elégedetlenség, a különbözni akarás, a konvenciók elutasítása, aztán családja, gyereke lesz akiről gondoskodni kell, akiért meg kell békélni a környezettel,a társadalommal. 5. A "na de mi van az utánunk jövőkkel" kezdetű bekezdés: egy fogyasztói társadalomban - hiszen "ezt akartuk" a rendszerváltással - ez a normális - értsd: a társadalmi normának megfelelő - viselkedés. 6. "Mohón élni a szakadék szélén" - ez lehet eszménye egy lázadó, avantgárd kisebbségnek (lásd a 20-as évek olasz fasizmusának "veszélyesen élni" jelszavát!), de nem épülhet rá egy társadalom. 7. Igen: "valami...elszakadt. nincs folyamat, csak elszigetelt csoportok" - ez az igazi probléma. "A jövő előttünk romokban hever". De ez nem Geszti bűne.

zsoltu · http://zen-taxi.zsoltu.hu 2006.07.28. 12:59:18

örülök, hogy ingerellek, ez is cél. 1. az arc nem avantgarde. sok onnan származtatható van benne. de nem az. ugródeszkája a postnak. :) 2. a reklám alultervezett nálunk, azaz alacsonyabbnak gondolja az embereket, mint amilyenek. az arc a reklámért (is) jött létre. emelni a szintet. nem sikerült neki. holott amúgy éppenhogy nem a zsírbugyuta reklámokra vevők az emberek. a soproni ászok régi figuráiért sokkal többen, jobban lelkesedtek, mint ma mondjuk az unikum rajzfilm társaságáért, holott a gondolati vonal ugyanaz, csak az egyik primer a másik nem. 3. azokat a szerencsétlen fiatalokat, akik a szólás szabadságában voltak, nem gondolom egyháziaknak. stupidnak igen. de nem volt hatástalan a hülyeségük, nem egy fórumban láthatóvá lett, hogy nem kevés szellemi rokkant van, akinél bizony kiment a bizti. tarlós pedig most óvatos. hiszen pógármester jelölt. majd figyeld meg a választások után. 4. lehet. de nincs folyamat. ami ebben a történetben a szokatlan elem. nincs összeköttetés a nagy, a kis és a juppie generáció között. szakadékok vannak csak. az valóban nem kortünet, hogy ahogy öregszik a szellem, úgy keseredik is, de az igen, hogy nincs igény a folyamatos információáramlásra. 5. érdekes ez, mert mondjuk a franciáknál látható, hogy a fiatal az nem egyenlő a bamba fogyasztóval. párizsben csak a turista eszik mekit és nem büszke rá, mint itt. a fiatal lázad, ez a dolga. itt mit csinál? bambul. 6. a társadalom reguláló szelepe a lázadás. ha nincs, elhal a fejlődés. a lázadás szelidülhet. a semmi semmi marad. itt csak politikai lázadás létezik, az is csak a jobboldalon. 7. geszti a kis generáció példaembere. rajta is múlik. nézd meg a tilos rádiósokat. a régieket. weyert, simót, nem sorolom. nézd meg a régi mancsosokat. ez a korosztály felfelé halad. láthatóan a pénz felé, és láthatóan a régi normák és értékek elfelejtésével. nem megtagadás ez, ez annál rosszabb. ez a felejtés.

dorka · http://dorka.sarok.org 2006.07.29. 21:56:26

"hogy hiába az erőlködés, ugyanazokat a lehetetlen, nézhetetlen, stupid reklámokat csinálják az ügynökségek" - hol nem? melyik mennyei ország az, ahol olyan igényesek a reklámok, hogy hatásukra tömegek vonulnak utcára örömükben a látványtól? "nincs összeköttetés a nagy, a kis és a juppie generáció között." - mitől lenne? és még egy kérdés: "halad. láthatóan a pénz felé, és láthatóan a régi normák és értékek elfelejtésével. nem megtagadás ez, ez annál rosszabb. ez a felejtés." - hová kéne haladniuk? vagy mi lenne a helyes? hogyan kéne akkor viselkedniük?

zsoltu · http://zen-taxi.zsoltu.hu 2006.07.29. 22:38:46

dorka, nem tudom, melyik ország reklámjaival vagy tisztában, én kevésével. akárhányban is jártam, annyira beteg reklámokat, mint ami itt megy, nem láttam. egyszerűen nincs. ilyenek csak itt. biztos bármelyikbe bele lehet csömörleni, igaz. attól lenne összeköttetés, hogy a dolgok összefüggenek, mert mindenkinek a folyamatosság az érdeke. egész egyszerűen ha mindig minden a zéróról indul, akkor ott nincs haladás, legfeljebb fokozódó lemaradás azon országokkal szemben, ahol nincs ez a hármas szakadék. a lényeg a felejtésen van. emberek egykor egy csapatban fociztak. és nem arról van szó, hogy egyik felröppent, a másik lezuhant, mert vannak valóban nem könnyen áhidalható távok. hanem arról, amikor egyik itt a másik meg ott van. és a kettő között a felejtés. nincs kapcsolat. pedig épp ott van a kutya elásva, hogy ha van hatalmad és pénzed, akkor te alkothatsz szabályokat is. de ehelyett ellenőrizetlenül átveszik a régi szabályt, aminek a lényege, hogy zárkózz be.

havaskata 2006.07.30. 09:47:50

Valóban, ahogyan Rás mondta, hosszan lehetne írni lázadásról, konformizmusról, kis és nagy generációkról, művészetről és politikáról, azok kölcsönhatásáról, az idő múlásáról, a megváltozott konstellációkról és a tévutakról, ahová a változatlanul maradt gondolkodásunk visz el minket. A kérdés persze mindenek előtt az, hogy mit nevezünk lázadásnak, mi ellen lázadunk, és kit nevezünk fiatalnak? Heller Ágnes, Ferge Zsuzsa, Hankiss Elemér, Baló, Kepes, Esterházy például nekem fiatal és lázadó. Kedves Zsoltu egy 10 évvel ezelőtt feljegyzett gondolatsort most mégis idemásolnék: 'nemrégiben az elendernél jártam, és ott belecsöppentem valami szédítőbe: információáradat, worldwideweb, voice-mail, e-mail, isdn, leased lines, cable & wireless, globalizáció, univerzum, és az jutott eszembe, hogy felnövő gyerekeimnek ott lenne a helyük, mert illene a lendületükhöz, a világlátásukhoz, a gyorsaságukhoz, a modernségükhöz, a türelmetlenségükhöz. mondtam is egy barátomnak, hogy az ottan az elit, a legújabb, a legdinamikusabb ipar, beláthatatlan le-, fel-, és szerteágazásai lesznek nagyonis belátható időn belül, és mindent forradalmasítani fognak, és az már tiszta amerika, finom öltönyös, vékonykeretes szemüveges, intelligens fiatalemberek irányítanak mindent, intézkednek puhán és olajozottan. a barátom pedig ezt kérdezte: – vajon tényleg ilyennek akarnád látni őket? tényleg ez az elit? – hát persze, hiszen ott kiegyensúlyozott boldog fiatalok vannak, benne a főáramban és ki ne akarná, hogy a gyereke boldog legyen! – emlékszel még – kérdezte ő – a 60-as évek amerikájára és lázadó fiataljaira, akik nem akartak jelen lenni abban a társadalomban, ahol a puszta szerzésvágy, a gátlástalan karrierizmus, a hamis csillogás és a gondolati szegénység jobb esetben egy hízósertés szintjére süllyesztette az embert, rosszabb esetben pedig a vietnámi háborút juttatta osztályrészéül? igen, emlékszem, ők megkísérelték a kivonulást, make love not war, ám az csak ideig-óráig volt tartható, hiszen minden normális ember szolid, kényelmes életre vágyik, és hát nincsen is ennél természetesebb. – emlékszel még pete seeger dalaira? – kérdezte – a szériában gyártott, finom öltönyös vékonykeretes szemüveges fiatalemberekről írta őket. little boxes on the hillside. – persze, hogy emlékszem – mondtam – és kezdtem elbizonytalanodni. emlékszem a 60-as évek magyar protest songjaira is, bár ma már azt is tudom, hogy azoknak a daloknak nem volt tétje. miközben a ma már nagy generációnak nevezett, akkori új generáció sehogyan sem tudott beilleszkedni, mert a régi generáció nem adta át a helyét, sem a hivatalokban, sem az egyetemeken, sem a pártban, így aztán a volt lázadók – mi ellen is? – kénytelenek voltak továbbra is farmerben, oldaltarisznyával, kócosan járkálni, ahelyett, hogy elfoglalták volna öltönyös, nyakkendős helyeiket a középvezetői, felsővezetői posztokon. és teltek az évek, jött a rendszerváltás, és jött egy új generáció és a legendás nagy generáció megint hoppon maradt, és most már a saját gyerekei is felnőttek és ma már tudja, hogy mi ellen lázadt pete seeger amerikája.' Szóval azóta, hogy ezt írtam, eltelt tíz év, a gyerekeim nem illeszkedtek be a főáramba, családjuk van, elveik vannak, nehezen élnek.

rás 2006.07.30. 12:47:35

Havaskata: a szívemből írtál. S csak a kötekedés kedvéért: akkor most a "nagy generációnak" a gyermekei ellen kell(ene) lázadnia. Egyébként pedig azt az Elendert bizonyos Kóka János csinálta (s a mai jobboldali sajtó állításaival szemben nem állami pénzből).

zsoltu · http://zen-taxi.zsoltu.hu 2006.07.30. 12:58:20

azért harcolsz, azért lázadsz, hogy felvehesd a vékonykeretes szemüveget és öltönyt? azért, hogy legyen napi betevőnél több, úszómedence és terepjáró? ez szerintem nem lázadás. ez kényelemkeresés. az, hogy elfogadják-e azt, ahogy kinézel, az külsőség, nem fontos, de az, hogy a gondolataid, a nézeteid elfogadják-e, az valós kérdés. én nem keverném össze tehát azt, ami csupán a külsőségeiben nyilvánul meg azzal, ami elvi kérdés.

dorka · http://dorka.sarok.org 2006.07.30. 13:07:22

kényelemkeresés: igen. az. talán a kényelem, meg az, hogy napi 8 óra munka után az ember azt csinálhasson (bizonyos kereteken belul persze) amit akar és úgy, ahogyan akarja. ez tényleg nagyon-nagyon jellemző ma. de végülis ki a franc ne akarna kényelmesen élni?

zsoltu · http://zen-taxi.zsoltu.hu 2006.07.30. 13:12:01

és valamit lehet, hogy nem jól írtam, nem jól fogalmaztam, vagy kihagytam. azt gondolom, hogy mindaddig létjogosult a jelenléte akármi gondolatnak, amíg elég progresszív. azaz, attól, hogy dörömbölnek az újak, még nem kell a helyüket átadni. ha már nem tudnak újat mutatni, akkor igen. addig az újak harcoljanak meg a helyekért, mert azt gondolom, hogy ez az egész nem szólhat arról, ki mennyi ideje van úton. a kis generáció, a mi generációnk baja épp az, hogy mellékvizen akart eleve indulni. látta, hogy a nagy generáció nem kapott méltó esélyt, és ha kapni fog, nem fog lelépni, mert benne maradt elég muníció. ezért akarta megteremteni a saját külön útját. csak közben jött a rendszerváltás, ami részben túlszerepeltette a politikát, részben helyek üresedtek meg, részben beért a nem mainstream is. ezért a mi generációnk, bár elveiben elutasította a mainstreamot, de mégis kiszolgálójává lett, mintha jó alkut kötött volna. de nem kötött azt. eladja magát. az utánunk következő gyerekek pedig semmiféle generációs, összetartozós tünetet nem mutatnak. individumokként viselkednek, de a minta hibás. és a hibás minta azt mutatja, hogy teljesítmény nélkül is lehet valakiből óriás. ezért a lufi rendre kipukkad. arrogánsan tolnak le a terepről úgy, hogy a dózerjük után nem építenek semmit se fel. az egész túl virtuális.

zsoltu · http://zen-taxi.zsoltu.hu 2006.07.30. 13:15:15

na de dorka, mit akarsz folyamatosan kipihenni a kényelemmel? miért keresi már egy 20 éves is a nyugszéket? hol a terhelhetőség? miben merülnek ki ennyire? és ha elfogadjuk, hogy a világ ennyire konformista lett, akkor mire a szájkarate? épp ott a lényeg, hogy a munka már csak arra való, hogy ahhoz keresd meg vele a pénzt, ami a szabadidős tevékenységed. na de mit csinálsz szabadidődben? semmit. tehát 8 órát dolgozol a semmittevésért. oké, legyen. de akkor mitől halad a szekér előre? (te alatt nem személyesen téged értelek persze.)

havaskata 2006.07.30. 13:18:04

Igen, Rás, éppen vele találkoztam ott és akkor. 10 év után miniszterként is találkoztam vele, és továbbra is csodálom.

dorka · http://dorka.sarok.org 2006.07.30. 13:45:18

mondjuk mit csinalnak ma azok a szabadidejukben, akikrol beszelsz: utaznak (messzire is, sokat) peldaul... meg van "draga" "hobbijuk" (fotozas, zeneles, meg a tobbi) lalabbis en meg a korulottem levok kb ezeket csinalajuk - erre keresunk. kivulrol semmi, mert nincs kiallitasunk, nem jelentetunk meg lemezt, nem mutatjuk be a tevehiradoban... ezert ez....semmi. meg nagyon sok mindent tudnek mondani. de az semmit sem valtoztatna a helyzeten. bele lehet kotni, de nem itt fogom kifejteni, megmagyarazni reszletesen, mit is csinalok :(

dorka · http://dorka.sarok.org 2006.07.30. 13:46:58

mindenesetre a helyzet valahol sokkal bonyolultabb, mint azt egy blogbejegyzesben es plane a kommentekben el lehet magyarazni.

zsoltu · http://zen-taxi.zsoltu.hu 2006.07.30. 13:51:07

kár, ha magadra vettél bármit, mert én általánosítok. ami számomra érdekes, hogy a yuppie generáció lehet a munkájának profi művelője, de a magánéletében megelégszik a nyomkövetéssel. találkozom nem kevés anyaggal, amit ilyen fiatalok csinálnak, fotó, zene, akármi. tudod mi hiányzik belőlük rendszerint? a hajtóerő. a megszállottság. én épp ezt nem értem, hogy ha a munkahely a szabadidőhöz teremt pénzt, akkor a szabadidő ha csak a munkához teremt rekreációs lehetőséget, akkor ez a kör már be is zárult. a két oldal egymásra mutat, kizárva, hogy ez spirál legyen. én azt nem ismerem, amit te csinálsz, így kizárt, hogy személyesen téged ítélnélek meg, ilyenre ne tessék gondolni.

dorka · http://dorka.sarok.org 2006.07.30. 16:43:34

igen egyebkent igy van valahol sztem is, ahogy irod. (pont mostanaban gondolkodtam ilyesmiken, de meg nem tudom rendesen megfogalmazni) nem vettem magamra, de nem tudom rendesen leirni. aaaaaa. ezt a mondatreszt nem ertem: "ha a munkahely a szabadidőhöz teremt pénzt, akkor a szabadidő ha csak a munkához teremt rekreációs lehetőséget, akkor ez a kör már be is zárult"

zsoltu · http://zen-taxi.zsoltu.hu 2006.07.30. 17:11:01

azért mégy dolgozni, hogy a szabadidődre legyen pénzed. azért csinálod azt, amit csinálsz a szabadidődben (akármi is legyen az), mert ezzel pihened ki magad, hogy tudj dolgozni. ez a kör így igen hamar bezárul. dolgozol, hogy pihenhess, pihensz, hogy dolgozhass. mi az a tényező, ami kívül mutat ezen a körön?

rás 2006.07.30. 21:51:20

1./ Ez a nagy generáció dolog mítosz. Ilyen nem volt Magyarországon. Voltak a 60-as évek, amikor nagyon fontos és izgalmas dolgok történtek a világban (és ettől részben függetlenül Magyarországon), s mi tudtunk róluk. S ez volt az utolsó korszak, amikor még hinni lehetett, hogy a világ jobbá tehető, s ez rajtunk is múlik. (Figyelem! Fontos a többes szám első személy.) Amúgy pedig az elmúlt két évtizedben igenis a "nagy generáció" tagjai vették át a gazdaság és a kultúra irányító posztjait (előbbiből közben már ki is söpörték-söprik őket), s az eredmény az, amit Zsoltu konstatál. Lehet a megalkuvásukon felháborodni, de ez nem elsősorban morális kérdés. "Élni kell... Élni kell." - mondja Mása a Három nővér végén. A "kis generációnak" a rendszerváltás adatott meg a 60-as évekéhez hasonló lendítőerőnek, de ez csak pillanatokig tartott, s a fogyasztói vadkapitalizmus - előnyeivel és kényszereivel - végképp nem hagyott teret a hitnek, az eszméknek, a morálnak.

zsoltu · http://zen-taxi.zsoltu.hu 2006.07.30. 22:00:49

rás, ez részben mítosz, részben a kommunikációt könnyebbé tevő gyűjtő. természetes, hogy a profikatona apámat nem gondolom a nagy generációba tartozónak mondjuk, tehát valamit meghatároz az, hogy nagy és hogy generáció. ha megnézed a mostani kormányt, minisztereket, segítőket, vagy akár a fidesz holdudvart, ezek a kisgenerációsok és részben már a yuppie kölkök. élni kell. kérdés, hogy ha felismerem, hogy akár csak a rendszer jóvoltából, vagy sorsközösség miatt, vagy akármi más okból, rajtam kívül vagy belül, de morálisan zsákutcába keveredtem, akkor ha nem próbálok onnan kifarolni, akkor az sem számít, az se vet fel kérdéseket, hogy ki és miért nem köp szemen?

havaskata 2006.07.30. 22:18:45

zsoltu, rás, szeretnék bekapcsolódni, volna is mit mondanom, például, hogy a túlságos általánosítások lassan meghamisítják a mondandónkat, de még nem tudok bekapcsolódni, mert még nem fejeztem be a mai adag munkámat, és még dolgoznom kell, mert élni kell, és még csak nem is tartom szerencsétlennek magam emiatt, mert azzal keresem a pénzemet, amit szeretek, tehát nem panaszkodhatom és nem is szégyenkezem.

rás 2006.07.30. 22:26:20

"...lehajították óráikat a tetőkről az Időn-kívüli Örökkévalóságra szavazva és a következő évtizedben naponta ébresztőórák hullottak a fejükre..." (Ginsberg: Üvöltés)

havaskata 2006.07.30. 22:35:20

Vallomások a beat nemzedékről - bordó paperback kiadás

zsoltu · http://zen-taxi.zsoltu.hu 2006.07.31. 06:56:19

nádasdy webnaplójára leltem. majd' leragad a szemem a reggeli macskavircsaft miatt. de olvasom. nem tudtam, miért, de ilyenkor szoktak rámtalálni mondatok. most is megtörtént. lazán kötődik ide. "Aztán megindul nagy nehezen,* az Andrássy úton már jó, teljesen szilveszteri hangulat, dudálnak (egy ember a Tabáni Kakas előtt effektíve szaxofonozik!) néha kieresztik a hangjukat és ordítanak. Sokan és nagyon, hátulról gördül felém az ordítás, átcsap rajtam, szalad előre. Régen volt háború, ez jut eszembe. A könyvkiadós M. mondta ezt nemrég az irodalom mai helyzetéről. Ordítani viszont kell. Elég lesz ennek a generációnak ez az ordítás?" *kerékpáros felvonulás, gondolom critical mass http://www.litera.hu/object.2ad352cb-bd12-4399-a505-d8aea618323a.ivy igen. elég.

havaskata 2006.07.31. 07:31:19

Zsoltu, amit találtál nem lazán, hanem szorosan kötődik ide. De jó, hogy megtaláltad Nádasdyt. Valaha tanított engem az egyetemen, tőle tanultam meg a legfontosabb dolgokat.

rás 2006.07.31. 12:43:28

Ordítás, üvöltés, magán- és párhuzamos monológok - ha cselekedni, változtatni úgyse lehet. Aminek persze nem mond ellent a kreatív ordítás lehetősége (+valami emlék arról, hogy Jerikó falai is az erős hangtól omlottak volna le).

zsoltu · http://zen-taxi.zsoltu.hu 2006.07.31. 13:37:39

nádasdy nekem a mindetudás óta van, ami nem sok idő. nagyon tetszik a napló stílusa.

havaskata 2006.07.31. 14:03:54

Rás, lehet változtatni, csak lassan megy. Láthatatlanul lassan. Tudod, a reményhal ... Zsoltu akaratlanul is felhajtott a régmúltból nekem olyan embereket, akik nem adták fel és megint van remény. :)

rás 2006.08.01. 20:39:40

havaskata: ELTE német szak, 70-es évek?

havaskata 2006.08.01. 22:13:59

aha :)

zsoltu 2006.08.01. 22:34:20

nagy szellemek találkozója, ez jó, örülök. :)

havaskata 2006.08.01. 22:40:08

zsoltu áruld el magánban lécci, hogy kivel találkoztam