dörögd

2006. június 27. - Hegyi Zsolt

fogadó a szőkéhez
Hétvégén egy gyors kiránduláson voltam taliándörögdön. gyorsnak kellett lenni, részben mert dög melegben az ember nem lassúskodhat, másrészt haza is kellett érni emberi időben, meg első vizitnél jó, ha az ember tudja, hol a határ és nem úgy kell kirúgdosni. szőke andráshoz voltam hivatalos - ajánlottam már őt én a videoblogjával. két hónapja dolgozunk egy közös projekten, aminek alapja andrás filmetűdjei, mellette oktatás, képregény, mediawave és fotók. ezt beszéltük át az új helyzethez igazodva, majd kaptam egy jó kis idegenvezetést a dörögdi házban - Marton István korcsmája, bor, sör, pálinka korlátlan kimérése - no meg finom három fogásos ebédet is gabitól, megnéztem a teknősöket, úgyhogy töltekezve indulhattam haza. készültek képek is, majd apránként láthatóak lesznek a taxiban.
   egyre biztosabb vagyok benne, hogy együtt dolgozni csak megszállott emberekkel érdemes. ez a fajta megszállottság, ami mondjuk andrás sajátja is, a mai fiatalokból sokszor hiányzik. ha nem tolsz alájuk csúcstechnikát, ha nincs mobil a kezükben, már kétségbe vannak esve. persze, öregszem. de 20 évesen is nagyon messze volt tőlem az a fiskális gondolkodásmód, amivel a maifiatal döntéshozók helyzetekhez, emberekhez és problémákhoz közelítenek. olvassatok bele pár webnaplóba. főleg azokat ajánlom, amik egy-egy saját munka fényezésére jöttek létre, mintegy pótlandó a hitelesség látszatát. emberek, akik még egy éve sincs, hogy egyáltalán feltűntek a neten, de már kisdoktorit írnak elméletekből, amit nemhogy itthon, de külföldön se támaszt még alá a gyakorlat. a lényeg, a pénz. nem a pénz egészséges körforgása, hanem a birtoklása, és a pénzen vett hatalom érzete. nem saját pénzükkel játszanak, de ne legyenek kétségeink, lesz belőle nekik is saját vagyonka, lágy kenyér és szólószőlő. meggyőződésük szerint a létezésük hitelesíti őket, azonnal, sőt: hitelesebbek ők mindenki másnál a más pénze okán.
   az internet részben információk gyűjtőhelye, részben szabad publikálási rendszer, de egyre inkább pótszere valami olyannak, amit a való életben elveszíteni látszunk. valós közösségek helyett egyre több virtuális tér képződik, már blogokat is csak falkában jó írni, az élet valódi kihívásainak jószerivel háttal - mert az félelmetes, fárasztó és büdös. ezt a trendet kell most gyorsan meglovagolni, ráhúzni, hogy ez már a webkettő, és elhitetni, hogy neked ez jó, falkában létezni könnyebb, minél többen vagy, annál jobb lesz neked. nem sok független személyiség kell a netre, hanem a mindent el(d)öntő massza. de ha a külcsín mögé nézel, ha a sok innen-onnan levett "tartalom" mögé, akkor a rendszer ismerős. minél többen vagy, annél könnyebb belőni, mint közösség, könnyebben ér el a reklám, generálod a kattintást, olvasol és olvasnak...
   van egy régi, jól bevált játék. ha valaki valamit nagyon mond neked, bele az arcodba, mint szlogen, nézz utána, mert lehet, hogy annak az ellenkezője az igaz. ha valaki azt mondja neked, hogy számít a véleményed, jóllehet épp fordítva van, és magasról tesz arra, mit gondolsz a világról, neki elég az, ha a sajátja hízik. figyelj a webkettőre. közösségépítés, vagy pilótajáték? figyelj a zászlókra. régi, jól bevált szokás, hogy azt varrják rájuk, amit látni és olvasni akarsz. mielőtt beállsz közéjük, adj magadnak időt mérlegelni, vajon valóban rólad, érted szólnak a harangok, vagy feletted kongatják őket? (igen moshi, megkövetlek, igazad volt anno, abban, amiben.)

A bejegyzés trackback címe:

https://zen-taxi.blog.hu/api/trackback/id/tr932283703

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

moshi · http://nacionalgaleri.blogspot.com/ 2006.06.27. 11:28:14

igazán nem tesz semmit, egyszerű véleménykülönbség volt, azt meg toleráljuk.

zsoltu · http://zen-taxi.zsoltu.hu 2006.06.27. 13:52:57

hát igen. az elvi véleményem - mint idealista baromé - megvan. a gyakorlatiban neked igazad van, mit lehet tenni. :/