menni kéne

2006. január 27. - Hegyi Zsolt

Biztos vannak, akik felizgulnak a hírre, hogy szabó istván besúgó volt, ahogy mgp-t is lehet még egy körrel többért utálni mert nem csak buzi, nem csak kritikus, de besúgó is - én meg szánom magunkat ezért. olyan kurva szánalmasak vagyunk, így, globálisan. komolyan kérdezem, kérem, hogy mondja már el nekem valaki, aki az igazság letéteményese, hogy mi változik ezen tudásunkkal, hogy ez meg ez ilyen és olyan volt? visszafelé tekerve a filmet akkor most másik snitt jön?
   emlékszem kilencszáznyolcvanban a régi orionon a 19-es rövidhullámon hallgattam az olimpia tudósítását. 21-en és 25-ön kevésbé jött jól. nem értettem igazán, hogy akkor most nekünk rossz, hogy nem jöttek el sokan, vagy jó, és hogy akkor most könnyebb nyerni vagy sem, azt éreztem, hogy itt valami nagyon kétfelé áll, valahogy nagyon más az, amit mondanak a tévében és más, amit a rádióban hallok. de azt nem éreztem, hogy ettől valami más lenne nekem. ahogy egyszer tudom, indultunk fel valami lakásba valami nagyon fontos októberi dolog volt, és tudni lehetett, hogy ott lesznek valami nagyon fontos emberek és valami nagyon fontosat és mást lehet majd hallani. mentünk és akkor amikor beléptünk, ott ült rajk és őt én ki nem állhattam, valahogy a fiatal művészek klubjában nagyon nem jött nekem be az, ahogy a jazzpicsák körüldongják a nemtudommiért, ő meg sűtparaszt módra bunkózik mindenkivel, aki nem jazzpicsa és nem a haveri köre. ezért hát én akkor amikor őt ott abban a szobában megláttam, egybôl ki kellett forduljak és hazamenjek. nem tetszett.
   nem tudom, hogy ezek az emlékek akkor meg fognak most majd változni, kellene változniuk bennem? vagy amikor józsef attila verseskönyvvel a kezében andrist fényképeztem az alkonyatban... az is akkor most más kell legyen bennem attól, hogy józsef attila se biztos, hogy az, akinek akkor hittem, vagy akartam hinni?
   nem tudom, hogy ez kinek jó. nem hiszem, hogy bárki élete visszafelé átretusálható vagy gyógyítható lenne. nem hiszem, hogy azzal, ha ma megtudnám, hogy az a pálinkás, akiről akkoriban azt sutyorogták hogy spion, lehet hogy csak a hülye szemüvege miatt, szóval hogy ha kiderülne, hogy tényleg az volt, akkor most megfájdulna a múlt. se meg nem szépülne. maradna az, ami, hiszen az ilyen információknak szerintem nincs hatása visszafelé. de kinek áll érdekében megrontani a szánk ízét? miért? és legfőképp: meddig tetszenek még ezt csinálni, mikor lesz már elég és mikor kezdhetünk végre előre nézni?
   még valamit. nagyon szeretnék hinni ebben a helyben, ebben az országban, ezekben az emberekben, akik itt élnek. és nagyon skizoid módon érnek hatások, nagyon kettészakítanak. egyfelől biztos vagyok benne, hogy van a bulvárbunkó pizzazabáló világ is. vannak emberei. ez tény. kapcsolj tévét, és láthatod, nincs olyan csatorna, ami ne menne a szint alá. elkopnak az emberek, megfakulnak és unalomra cserélik az eredetiségüket, mert az jobban fizet. szóval körbevesz a nagy szarhegy. és akkor kérdezem magamtól, hogy valóban nincs másik oldal? persze a baráti körből is sokan mondják: dehogynem, nézd csak meg a kiállításokat, nézz független filmeseket, olvass blogokat vagy hallgasd a tilost... és én erre azt mondom: aha... igen. aha.
   de tudom, hogy ez nem igaz. nem. nem történik semmi a tilosban, mert csak az a fontos, hogy létezzen, vegetáljon, hogy tilososan csináljon, de történni és történtetni, az nem. és böngészhetjük a netet is, köldöknézés van és nyelvi agyhalál, unalom és belterjes semmitmondás. árnyékra vetődés. egyszerűen a 4 éves ciklusok, mint a havibaj, megviselnek mindent. még aki függetlennek tartja-gondolja magát, még ő is függvénye a politikának, passzívan is belemegy és hagyja, hogy ide-oda sodródjon hírek által, spiclizés által, szeret-nem szeret-et játszanak a filmesek is, mindenki tulajdonképpen vár valamire, de ő maga tenni semmit se, ami téttel bír. senki nem akar rizikót. lehet, hogy ez már így marad?
   te is be vagy szarva, hogy nem lesz munkád, hogy elhagy valaki, hogy nem kapsz támogatást, hogy nem vesznek körül majd nyájmeleg emberek? te is félsz kimondani dolgokat, féled azt, amivel ijesztgethetővé tett a politika? neked is a napi kenyér a fontos? hallgatsz? elfogadod ezt a szart? etetik veled, tömik a torkodon, vagy már magad nyeled?

A bejegyzés trackback címe:

https://zen-taxi.blog.hu/api/trackback/id/tr862283675

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Százbolha 2006.01.28. 11:35:52

Gondoltam írok egy levelet Szabó Istvánnak, hogy a ismerőseim és én is tiszteljük és szeretjük továbbra is. De aztán nem írtam meg, nagyon hülyére sikeredett volna, mitha fontos dologról lenne szó, valami vizválasztóról. Remélem azért sokan mondják neki, hoyg semmi sem változott. Nehéz lehet ez.

néhai-Léha 2006.01.28. 11:52:35

Hányok Mi értelme az egésznek. Tudjuk, Csurka, Torgyán, Medgyessy ügynök volt. És? innetől kezdve csak csámcsogás és gyomorforgatás.

zsoltu 2006.01.28. 14:11:21

baj az, hogy mgp és szabó esetében is nagy kussban van mind a baráti kör, mind az ismeretlen tisztelők köre. mind a kulturális közélet. ez a baj. hogy hallgatnak. mint az a bizonyos a fűben. és biztos sokat számít az is, ha a közelállók négyszemközt mondják, hogy veled vagyunk, de azt gondolom van egy szint, ami alatt vagy felett már nem elég, ha csak a fülébe súgod, hanem bizony protestálni kell. nyíltan.

Turay 2006.01.28. 17:28:54

hát, protestáljunk! Milyen formában gondoltad? Én írnék Szabó Istvánnak..., de mivel valószínűbb, hogy összefutok vele, remélem lesz alkalmam a fontos dolgokat szóba hozni: filmet, fotót, stb Persze ez is fontos dolog. Azt hiszem az is, hogy az ember ne csak gondoljon rá, mit mondana, hanem mondja is. Ugyanis ő maximum csak sejtheti, más mit gondol, de a kimondott szónak van igazi ereje. És most már nem kell csak összekacsintani félve...ha jó sejtem!

zsoltu 2006.01.29. 10:05:27

balázs, jól sejted. azt gondolom, hogy minimális lenne hogy a protestálás és az együttérzés formát és teret kapjon, legalább mint egy közös levél. úgy gondolom, hogy itt nem csak szabóról vagy mgp-ről van szó, hanem az esetleges következ? szabókról. érted.

rás 2006.01.30. 11:42:53

Vajszínű "küldött" ide... Igaza volt. Igazatok van.

Kero 2006.05.28. 14:41:12

Kar volt a Szabo vedekezo irasa, a nepszaboban. Hihetetlen s folosleges is.

zsoltu 2006.05.28. 14:41:34

nincs igazad kero, az az írás nem védekezô - másrészt próbálnál meg nem nyilatkozni. itt az egyet jelent a sunyizással. semmi emelkedett nincs abban, ha elhajtod a kukucskálókat. szabó tisztességgel elmondta a maga verzióját - és ez már régen több, mint amit ebben az ügyben tennie kellett volna. szabó elvégre nem egy kintornás, basszameg, hanem egy filmrendezô és mint olyan, kurvára semmi közünk ehhez a féle múltjához. se. ki és milyen okból turkál eg yalkotó ember életében? tartozik-e az ránk? nem. ez a baj kero, hogy igazából ez a pitis kis gonoszság valamiféle elégtétel vétel volt egy noname ember részérôl, és normális helyen a hírt megszellôztetô az, aki ilyenkor nevetséges lesz. neki kéne elmagyaráznia, miért tette, amit tett, nem szabónak. szabó magánéletéhez és az ilyesféle elszámolásához semmi közünk.

Kero 2006.05.28. 14:42:03

Nem maganelet ez zsolt. Dehogynem vedekezo. Nyista foiskola ha nem vamzol. Randa szo, tudom. A tobbi leirt dolgat nem hiszem el, mert hihetetlen - s megint ott vagyunk ahol voltunk - ott kell ahhoz elni hogy ugy ertsem, erezzem ezt a dolgot, mint te, mint ti. Igy csak azert imadkozom, hogy ugy tudjam majd nezni a filmjeit - nagyon szeretem oket - hogy a vamzolas eszembe ne jusson. Tudom nem jol van hogy ezt kipiszkalta egy senki, tudom 20 eve ki kellett volna boritani az osznepi bilit, akkor nem lehetne ezeket a dolgokat politikai celra hasznalni egyik oldalon sem. nu.

Kero 2006.05.28. 14:42:49

"és normális helyen a hírt megszellôztetô az, aki ilyenkor nevetséges lesz." Normalis helyen erre aszongyak: don't shoot the messenger.

zsoltu 2006.05.28. 14:46:53

attól, hogy azt mondod, hogy nem magánélet, attól még az. és igen mérsékelten elfogadható indok a kíváncsiság ha magánéletben turkálásról van szó. megjegyzem: tegnap a csodálatos júliát néztem. de akármelyik lehetne. leszarom, hogy magánemberként mit csinált. ahogy azt is leszarom, hogy woody allen épp kit kúrogat, ha egyáltalán. egyszerûen azért, mert nem magánemberek. és a filmjeiknek semmi köze ehhez és ennek a filmjeikhez. egy alkotót a magánéletével ítélni badarság. ez kero nem magyar specialitás - az már inkább az, hogy ez az egész téma lehet. tudod hány besúgó van ma magyarországon? vagy kanadában? vagy akárhol? megmondom neked: épp annyi, amennyi 50 évvel ezelôtt volt. épp annyi van köztük aki meggyôzôdésbôl teszi, vagy zsarolás miatt vagy más okból. aki olyan helyen mozog, ahol hozzájuthat értékes dolgokhoz, azt megpróbálják beszervezni. és ábrándos lányregény azt hinni, hogy ha nem akarod, akkor azt mondják: jól van kedves kero, akkor keresünk mást. ha te kellesz nekik, ki fogják találni, hogy ne mondhass nemet. ettôl még a munkád a fontos, fôleg 50 év távlatából. vagy 40, vagy 30.

Kero 2006.05.28. 14:47:41

Being Julia. Hja, nolatod amit ott boncol, az maganelet. Amit a Mefisztoban, s a Redl-ben..a mindekori hatalom s a muveszek fuggeset - az Nem maganelet, az kozugy. Szerintem, szigoruan csak szerintem Arrol meg, hogy mennyire ismert itt, iment meseltem egy kollegamnak, mozibuzi, tudtam rola hogy latta es szerette a Mefisztot, bar ugy emlekezett egy nemet rendezte, szal megvonta a vallat, s elkezdett a Kunderarol valamit motyogni

zsoltu 2006.05.28. 14:48:12

nem érted. sebaj. röviden újra mondom, hátha én fogalmazok rosszul. alkotó ember (filmes, író, fotós, festô, színész stb) az alkotásaiból ismerszik meg és ez az egyetlen, ami fontos. a magánélete nem fontos és ahhoz nincs közünk - amit akar, beépít az alkotásaiba. ôket magánemberként szemlélni és ítélni egyrészt sznob dolog, másrészt hamis, harmadrészt és legfôképp irigy.

Kero 2006.05.28. 14:48:50

Dehogynem ertem, sot pont errol irtam - "remelem a jovoben is elfogultsag nelkul tudom nezni a filmjeit", nem ezzel a dologgal az agyam hatuljaban. Ami kanadat illeti, nincs erre precedens, hogy megszallo hatalomnak valaki sug, hogy eletben maradjon, iskolaba jarhasson. Ma asszem ez otthon sem jellemzo. Az alairos beindulasrol meg: attol hogy voith agi s miki bacsi alairt, azert meg nekem keseru maradt a szam.. erted?

zsoltu 2006.05.28. 14:49:15

én értem - ez nem szabón múlik. hanem rajtad, tehát ez nem az ô ügye, hanem a tiéd. egyébként hogy megszálló vagy se, meg ki és kinek jelent, tök mindegy.

Kero 2006.05.28. 14:49:56

Olvastam egy kicsit a Polidilit, reg jartam ott. "Az emberben megvan az állatok összes ocsmány tulajdonsága, de van egy olyan is, amely ocsmányabbá teszi őt az állatnál. Az állatok nekimennek egymásnak, még az énekesmadarak is harcolnak a kalitkában egy parányi helyért, mohók és fukarok, de egyvalamit nem tesznek: nem jelentik fel egymást. A följelentés megkülönbözteti az embert az állattól. Az inkvizíciótól a világháborúkig, a nemzetiszocializmustól a kommunizmusig - mindig minden a rágalmazó följelentéssel kezdődik." Oskar Kokoschka" Ok, legyen maganugy a karakter.

Tie 2006.05.28. 14:50:23

Látod Kero, a haverodnak volt igaza, akinek mikor említetted, megvonta a vállát, és belesz.rt az egészbe masszívan. Lehet, hogy én látom rosszul a dolgot, de amikor megnézek egy filmet, akkor filmet nézek. Stáblistát csak másodlagosan. Hogy besúgó volt-e aki csinálta a filmet, vagy cukrosbácsi, vagy hithű Keresztyén (így nagy kával), az mindegy. Egy számít: Jó volt a film, avagy sem. Ha jó volt, csinálhatta akárki.

Kero 2006.05.28. 14:50:47

mmm, bizton igy van, kaveznom kell elobb Oke amit ivan irt, s az is amit Kenedi. Az osznepi unneplestol viszont hanyok.

tüske 2006.05.28. 14:51:25

Mészáros azt mondta, a főiskolán az évfolyamon tudták, hogy Szabó jelent. Lehet ezt jellemhibának feltuntetni, ugyan melyikünk makulátlan? Ugyan van-e egyáltalán olyan ember - pozíciótól függetlenül, aki tökéletes? És a mérlegen, ami a tetteinket méri, kinek van a pozitív részben annyi és olyan, morális film, mint Szabónak? A Redl-ben ott a jelenet, amikor a kisfiúnak muszáj vamzolni, ha bent akar maradni a katonaiskolában. Megteszi, aztán veri afejét a falba: "Júdás vagyok" - Vajon a mi feladatunk-e, erre a teherre még pakolni, vagy adott helyzetben mi különbek lennénk-e? Meghalt öreg kollégám, aki mesélte, őt is be akarták szervezni, de nem vállalta. Ezért nem lehetett soha könyvtárigazgató. Hankiss évfolyamtársa volt, és ugyan benne volt a rádió irodalmi osztályában, és a Ki kicsodában is, de a KARRIER lehetőségétől elesett. Néha választani KELL, és jó az, ha csak LEHET.... ha Szabó másként választ, szegényebbek lennénk a filmjeivel. Mindenesetre azt nem bánnám, ha szegényebb lennék a fokozódó undorral, amivel minden egyes vamzer-bejelentéssel leszek, és bizony, rendszerint nem a vamzerektől undorodom - tőlük csak akkor, ha addig ájtatosab forgatták a szemüket. Zs.

Kero 2006.05.28. 14:51:53

Nem annyira franko zsofka, ha muveszemberek politizalnak - nem az a doguk, osszemosodik a magenember s a kozeleti figura. Mas ez mint kit kur az illeto, mi a vallasa, nagyonis. Huhh de rossz a Munich spielberg film, csak azert jutott eszembe, mert allandoan kibeszelteti a szereploit a filmbol, predikal.. szorri 4 the off mr zsolt

Tie 2006.05.28. 14:52:28

Ámerikának az kell, hogy kibeszéljenek a filmből, mert egyébként nem fogják az adást, nemde? Ettől eltekintve szerintem begyere volt a Munich... erős volt, és olyan dolgokat (is) előtérbehozott, amit nem feltétlenül gondolt végig addig az ember. Legalábbis a magamfajta fiatalabb darab nem, mert nem találkozott vele. Visszatérve a témához... azon kezdtem el gondolkozni, hogy egy filmrendező esetében a tettek, vagy az eredmények számítanak-e? Melyik adja meg a végösszeget, az értéket? Egyáltalán egy filmrendezőnél az embert kell értékelni, vagy a munkáját? Másképp is megkérdezve: Kell-e értékelni az embert, ha filmrendező??

Kero 2006.05.28. 14:52:56

Nem Tie, nem kell. A buzikovbojos filmbol nem beszel ki senki, s megis enekel a film, meg az ecceru amerikaiaknak is. Temahoz vissza, szamit mind a ketto - bar ahogy irtam errefele hagyjak inkabb a politikat a profiknak..altalaban, hisz iden Clooney ket nagyon eros filmet csinalt, mind a ketto politikus. Syriana es Good Night, Good luck. Kevesebben nezik meg a filmjeit, kerdojelezik meg Woodyt miota elvette a lanyat? Yup, kevesebben, csinaljon barmit is, az idezojel marad... Temahoz vissza megint...tobb a grof ur ettol, mint magan s mint iroember? "Az apám, az édesapám gyalázatosan viselkedett.” Elárult minket, magát, a családját, a hazáját.” Kevesebb Szabo, a valtozo tortenetevel? Igen.

tüske 2006.05.28. 14:53:14

Kero, a Harmoniából aztán végképpen helytelen részletet kiragadni..... ez a fiú jogos (?) dühe, pedig a papa az ő áldozata (is) lett. Az öreg grófnak nemigen volt más választása, hiszen még az apja temetésére sem engedték ki az országból. Mi lett volna a fiúból, ha fizikai melóra kényszerítik, nem mehetett volna egyetemre, vagy kényteleneke lettek volna vidéken dekkolni? Elfelejtitek azt, hogy egy adott pillanatban, amikor valaki aláírt egy ilyen nyilatkozatot, még semmit sem lehetett előre látni, milyen irányban fog változni a világ. Az utókor könnyen ugrál és ítélkezik, lett volna a sok, magasabb erkölcs nevében ítéletet mondó abban a helyzetben, vajon mi történt volna, amikor ma természetesnek tartják a legpocsékabb panamákat, a legkisebb együttérzés sem szorult beléjük a rossz helyzetben levőkkel szemben, de ítélkezni, azt igen, mert ők persze igaz emberek. Tie: ki a fenét érdekel ma az, hogy Ady egy vérbajos alkoholista volt, akit éveken át a szeretője férje tartott ki? Ady egyenlő a verseivel, a príma, ma is elevenbe vágó és aktuális publicisztikáival. Csak az vesse Szabóra a követ, aki maga bűntelen...... elég baj ez neki anélkül is.

rás 2006.05.28. 14:53:45

Teljesen egyetértek tüskével - az utolsó félmondat kivételével. Az szerintem így helyes: elég baj ez "nekünk" anélkül is.

zsoltu 2006.05.28. 14:54:05

tüske, 100% igazad van - egy fontos kérdésre egy fontos válasz: azt gondolom, hogy ha a mûvész politizálni kezd, akkor nekem már büdös és onnantól a mûvészi produkciója se érdekel. nagyon össze kell magát szednie, hogy ezt elfeledjem. a széchenyi filmnél rosszabbat rég láttam. bereményi és eperjes elmehet kapálni. tôlem. azóta.

kero 2006.05.28. 14:54:30

jaj zsoltu ezektol a bezzeg dolgoktol nem lesz konnyebb Szabo, Kezdy lelke..ha ugyan nehez. Szar ugy ez, barmennyire is korrekt akasz lenni politikasan...

tüske 2006.05.28. 14:54:48

zsoltu, részben igazad van, de csak részben.... a művész nyilván kell, hogy reagáljon a mindennapi történésekre, ami a politikától ilyen, vagy amolyan. gondolj csak az Ötödik pecsétre, vagy azokra a dolgokra, amiket Popper ír, mostanában is. Van annak egy határozott hitvallása, ha nem is olyan álszent, mint amit Szamóca képvisel, aki alaposan átesett a ló túloldalára Biztos erre a mostani őrületre is lehet valahogyan valami művészi kifejezést találni - különben csak elefántcsonttorony és köldöknézés lesz az egészből - persze, az álszent képmutatás és a megélhetési művészet visszaüt.

zsoltu 2006.05.28. 14:55:11

tüske, az természetes, hogy a mûvész az ôt ért hatásokat transzponálja, így tehát részévé válhat az alkotói tevékenységének. transzponálva. alakítva. én a direkt politikai állásfoglalásokról beszélek. aki direkt, politikát támogatva, bármely oldal mellett is voksolva szócsövévé lesz a politikának, az kutyaütô és felejthetô. egyébiránt pedig azt elemezni, milyen lelki helyzet az ilyen E.P. vagy Szabó esetében, szerintem érdektelen dolog. ma olvastam a népszabiban egy írást, olvasói levél egy faszitól, aki szabót karajannal, heideggerrel hozza egy címre, szóval az elmebaj nem áll meg egy fokon, megy tovább. 2006-ból megmondani, hogy mondjuk 1957-ben mi volt jó döntés és mi nem, olyannak, aki mondjuk 1960-ban született, szerintem elég meredek vállalkozás. még az se tudhatja biztosan, aki élt akkor, nemhogy az, aki csak elmondásokból, másodkézbôl ismeri a kort és azt a konkrét helyzetet. meglehetôsen csikósgulyásos barom magyar módon csináljuk ezt is. és ilyenkor annyira szeretnék mondjuk cseszlovák lenni vagy bármi más, mint magyar, hogy jól teli pofával kiröhöghessem ezt a beteg országot a beteg lakóival.