Látszótér

Látásoktatás az interneten

Iratkozz be te is a Látszótér fotós közösségbe!

Hallgasd a rádiót!
24 órás adás, zenékkel, interjúkkal, beszélgetésekkel. Este 8-tól chat és élő műsorok.

twitter

Címkék

alternatív (2) andrás (3) android (3) apple (14) autó (2) badár (2) bajnai (2) balla (2) baloldal (2) barátság (2) betegség (4) bizottság (2) blog (25) budapest (10) cat (2) civil (5) cukor (3) demeter (4) devecser (2) DK (2) dk (5) egészség (2) Együtt-PM (2) együtt-pm (3) élet (2) ellenzék (4) estiskola (9) étel (2) étkezés (3) facebook (7) fidesz (20) film (3) filozófia (2) forgatás (2) fotó (6) fotográfia (3) gasztroblog (3) gyerekkor (2) gyurcsány (4) hasutasok (2) házikedvenc (4) házikó (2) hernádi (2) hungary (6) instagram (6) internet (9) ipad (3) iphone (11) it (2) jobs (2) jog (2) kiállítás (6) kolontár (2) koncert (3) közélet (4) köztársaság (2) kritika (2) kultúra (4) kütyü (3) látszótér (3) LMP (2) macintosh (4) macska (5) magyar (2) marketing (4) média (5) megasztár (3) mesterházy (3) mindennapi.hu (2) mobil (2) motorola (3) mszp (15) műcsarnok (2) műsor (2) nemzet (2) népszabadság (2) net (3) nyugdíj (2) orbán (9) orbán viktor (4) párt (3) politika (29) rádió (2) rajongás körei (5) reklám (3) rtl (2) sándor (2) segélykocsi (3) sexepil (2) somlóvásárhely (2) személyes (24) szerzői (2) színház (2) szőcs (3) szőke (3) szolgáltatás (3) tech (4) technika (2) tél (2) telefon (7) teszt (5) tévé (3) tok (2) tüntetés (2) tv2 (2) twitter (2) ügyintézés (2) USA (2) választás (11) vásárlás (8) vers (8) video (2) vörösiszap (4) vöröskereszt (2) wahorn (2) x faktor (3) zen-taxi (5) zene (6) zen taxi (14) zsoltu (5) Címkefelhő

Kommentek

  • GallaiG: @Je ne suis pas Charlie Hebdo!: Azt átláttuk "komplexitásában", hogy Orbánnak mire adtunk felhatal... (2017.03.06. 13:01) Kiiratkoztam a nemzetből
  • Voznyák Pista2: @Hegyi Zsolt: "Másrészt azzal, amit írsz, hogy te a "cigót" hogy fogadod el, meg a rabbit, ezzel... (2017.03.05. 21:07) Kiiratkoztam a nemzetből
  • Hegyi Zsolt: @desw: csak szólok, hogy itt nálam elfogyott a zsetonod. Írtál eleget, ennyiből már saját blog is ... (2017.03.05. 15:47) Kiiratkoztam a nemzetből
  • Utolsó 20

Készületben

2017.01.20. 01:42 | 1 komment

Címkék: fotó személyes betegség kiállítás demeter tél

Egy hét és megnyílik a Töredékek című kiállítás, holnap, azaz ma (ezt soha nem fogom tudni ösztönből jól mondani így éjfél után) még egy utolsó kontroll a képeken, aztán remélem, több meglepetés, számíthatatlan munka már nincs vele, fut minden majd a saját útján, ahogy kell. Kellett intézni kerekeskocsit D-nek, mert el akar jönni a megnyitóra, ami alapvetően érthető, de bennem ez plusz stresszt hoz, több okból is. 

Egyrészt nyilván maga a terhelés, oda, meg vissza, meg pofavizitelni, ez melós. Fárasztó, és ha nekem az, egy 86 éves embernek még inkább az lehet. Másrészt influenzaszezon van, és tervezzük bár a maszkot, de nem vagyok nyugodt, hogy elég védelem az oltás és a légszűrő kombinációja. 

A bronchitis lassan múlik. Néha mintha már nem is volna, aztán valami köhögőroham visszatér, emellett étvágy hiány, és szédülés, alacsony vérnyomás is van, és ezek azok a tünetek, amikkel nem sokat tudnak mit tenni, fejvakarás, idő, türelem. Nyilván, másfél hónap ilyen után én is túlaggódok már mindent, élénk fantáziával képzelhető lehet bármi is. 

A napi blogolás egyelőre tehát okkal akadozik, remélem, ha lefut ez az egész őrület, tényleg és komolyan lehet majd azt a tervet, amit pár napja vázoltam, megvalósítani is. Mert elfogytam, és az nem jó, nekem főleg nem, de a többiek is szenvedik bizonnyal. 

Mondtam már, hogy utálom a telet?

Ünnepek utáni világosság

2017.01.11. 00:22 | Szólj hozzá!

Címkék: blog internet személyes ünnep idő

A terv az volt, napi blog lesz, hát, ezt picit felülírja a valóság. Vagy a rutintalanság. Egyre megy. Mert az van, hogy lesz kiállítás D-nek a Balassi Intézetben, és ezzel több lett a dolog, mint számítottam. Oké, ebben benne van a karácsony óta tartó nyomorúság is, ami már kifelé tart, és D. már sokkal jobban van, de három hét az három hét, nagyon nem olyan pihenős feltöltődős lett az ünnep, ahogy szerettem volna.

Erről jut eszembe, hogy hány éve is már, hogy ez nem megy? Hat? Hét? Minden évben próbálok máshogy fogást találni ezen a karácsonyi mizérián, hol dacolva, nem kell ünnep, nincs fa, nincs főzés, hol hozni a retrót, mákosguba, hal, borleves, hol túlteljesítve, de minden év hoz valami nem vártat. És idejét nem tudom, mikor pihentem utoljára mondjuk egy hetet. Pedig kéne. 

Talán nem az ünnepekhez kötve lenne jó. Persze a munka sok mindent meghatároz, legálisan lógni az ünnepek alatt lehet, persze ez sem kőbe vésett szabály, csak tradíció. Na, hát akkor le a tradíciókkal. Akkor legyen jó, amikor én akarom, amikor nekem kell, és ne akkor, amikor az elvárások alapján szabad. 

Az idei, a jubilálós 50-es évben máshogy kell, és érzem, hogy itt az ideje, erő is van, elszánás is. Például a politika és az azzal való körforgás már lemenőben. Napok telnek el úgy, hogy persze eljutnak a hírek, de nem izgatnak. Orbán így, Németh Szilárd úgy, mindegy. Meg fognak ők is egyszer halni, vége lesz egyszer akkor is, ha én nem harcolok ezzel. 

Megvannak a mozaikdarabkák. Felsorolás jön, amikkel dolgom van.

  • Alvás. Sürgősen kell helyretenni, napi 8 óra szükséges. 
  • Internet. Használni kell, és nem alámerülni benne. 
  • Látszótér. Napi foglalatosság, keretek között. 
  • Lakás, kert. Rendesebben, takarékosabban, élvezettel.
  • Kapcsolatok. Építeni, ami jó, leépíteni, ami energiát szív el csak. 
  • Olvasás. Vissza kell találni a könyvhöz, mindegy, hogy papír vagy villany. 
  • Képek. Rendszerezni, kidolgozni, haladni. 
  • Archívum. Tolni kell, nincs mese. 

Hát, ennyi. Meg  tudom csinálni. 

 

Miért nem kell politika?

2017.01.05. 01:16 | 3 komment

Címkék: politika civil személyes mszp orbán fidesz gyurcsány gorbacsov DK PM

11953307_1532461957014396_3704258690545097217_o.jpgEz egy összefoglaló arról, miért nem akarok idéntől már politikával foglalkozni, sem itt a blogon, sem egyéb csatornákon. Van rövid válasz is, meg hosszabb is. A rövid, hogy meguntam és kiábrándultam. A hosszabbhoz lehet, hogy be kell készíts ropit és szódát.

Saját számításom szerint eszemet a hetvenes évek közepétől tudom, és nem nagyon emlékszem politikából annál többre, ami minden átlag háztartásban megvolt, Hofi Gézára. Erre is főleg csak szilveszter idején. Ja, meg a bosszantó áremelésekre.

A Boney M vagy ABBA vitát nálam a csöves zenék döntötték el, de a Beatrice műanyag világa, Hobó lopkodott történetei, az Edda Miskolca gyorsan kifulladt, helyettük az alternatív zenében találtam kérdéseket, válaszokat, sorsokat és történeteket, amikkel azonosulni tudtam. Spions, URH, Kontroll, Sexepil, EK, Nyugati Pu., nem sorolom. Saját zenekarom is lett, lázadtam, ahogy tudtam. Szabad Európát hallgatni éjjel, plakátokat ragasztani, fotózni, társaságokba járni.

Gorbacsov idején kimentem Wartburggal Moszkvába. Az autó totálkárosra tört, de az élmény megmaradt. Gorbiban lehetett bízni, peresztrojka, glasznoszty, talán itt is lesz valami, talán máshogy lesz. Hogy ennyire máshogy, azt szerintem senki se sejthette akkor. És jöttek a jézus-papucsos NDK-sok, majd az újratemetés, '89.

Mi nem jártunk Gorenjéért az osztrákokhoz, ezért ez az aspektus nem érdekelt. De a szabadság igen, az útlevél, világot látni. A friss levegő. Az MDF nyugger-nosztalgia volt, a Kisgazdákkal fiatal nem számolt, a Fidesz nekem nem volt szimpatikus, se Fodor, se Deutsch, se Orbán miatt, így SZDSZ szavazó lettem jó sok választáson át. Az MSZP-t, kifelejtettem, nem véletlenül, nekem Horn nyegléskedő lekezelése bírhatatlanul poros volt és kádáros emlékű. Egyetlen ügy volt emlékezetes, a taxissztrájk. Épp D. névnapját ünnepeltük volna, de így az egész átment egy tea- és kajavivős buliba, élvezhető volt az, hogy van civilség, van hang, van mersz nemet mondani az Antall-Boros rezsimnek, igazi élettel telt meg az utca. 

Aztán 98-ig az egész nem volt számottevően fontos újra, a saját sors és történet jócskán felülírta, hogy az ember bosszankodjon vagy féljen a politika okán. De Orbán első országlása, Ezüsthajó, koronaúsztatás, és a többi vircsaft, no meg a kokárdarablás már sok volt. Ott eldőlt, ezekre én soha, semmi esetre sem bíznék semmit,  meneküljünk ki ebből, mert rémálom, undok és megvetendő, rosszabb, mint a virtigli nácik. Viktorék takarodjanak a fenébe. És tudtam, ha ezek még egyszer visszajönnek, abból botrány lesz. Drukkoltam. 

A következő nyolc év se érdekelt volna, öröm volt megszabadulni a köpönyegforgatóktól, és persze Gyurcsány bajos volt, de nem annyira, hogy a napjaim zavarta volna. Őszödig. És abban sem a beszéd zavart, vagy a modor, hanem a balek baki. Persze Sólyom erre egyből ráugrott, lett is belőle addig sosem látott állóháború, utcai zavargások, lövetés, és ezt Orbán jól használta ki. Nyertek újra, sötét idők jöttek. 

Ha nem kapom Diótól a pofámba egy bulin, hogy na, most akkor legalább nektek lesz rossz négy évig, lehet, később kezdek bele. De ez erős lökést adott, hogy nem, ezt nem fogadom el, ilyen nincs, keressünk kiutat. A Milla remény volt, Bajnai remény volt, akkor azt gondoltam, csak van elég értelmes ember, nem kell kibírni négy évig ezt a pusztulatot. De kifújt. Oké, szervezzünk másik facebook-csoportot, oké, osszuk, terjesszük, mondjuk el, hogy milyen az élet valójában, legyenek új pártok, legyen remény, valami, akármi, mindegy mi, csak ne jobbról. És jött Mesterházy és az összefogdosás, majd az újabb bukás. 

Jó, még négy év, legyen, hátha, Mesterházy el, van remény, talán Gyurcsány is felszívódik, Karácsonyék jó fejek, az LMP szar, de jobb, mint a legrosszabb jobbos horda, bízzunk, hátha, fene tudja, miben, netadós tüntetésben, és a legvégén a tanárokban, igen, ott van emberanyag, nem csak pedagógus, de diák és szülő is és harag, szóval még lehet valami, jó, Pukli bajosabb a kelleténél, meg hülyéket is nyilatkoznak, de ha ez egyszer beindul, abból országos káosz lehet, engedetlenség, tüntetés, sztrájk. És nem lett. 

Azt hiszem, itt vesztettem el valamit, ami kellene ahhoz, hogy még mindig érdekeljen ez az egész bohózat. Hogy elhihessem, hogy van értelme Majtényinak, hogy beszálljak Gulyás Marci mellé, hogy egyáltalán, adjam, amim van, időt, erőt és tapasztalást mindahhoz, ami civilnek nevezhető. De inkább nem. 

Mert ez a harc megnyerhetetlen ezekkel. És ezeken értem az MSZP-től DK-n át a PM-ig az összes zsebpártot (értsd: saját zsebre dolgozó kibekkelőt), és mivel a politikai teret leuralják a maradékon marakodó pártocskák, így azzal se lehet számolni, ami a civilekben rejlő potenciál, mert nincs hálózat, nincs kohézió és nincs hozzá meg az a tudás, ami kell a politikacsináláshoz. Máshogy meg nem fog menni. Szóval amíg van szocipárt, amíg van gyurcsánypárt, addig Orbán lesz hatalmon, ezt könyvelnünk kell, ez a sanszosan megállapodás is köztük, kutya kutyába igazit nem harap, csak morog. Mindenki kapja a pénzt, ahogy szeretné, egyensúlyos pálya ez, és ha nem jön egy új éhes farkas, akkor így is marad. A magyar nem harcos, csak a bolti sorban, szóval ehhez én több évem és energiám így nem adom. 

Ai Weiweinek igaza van. Minden művészet, és minden politika. De frontálisan nem érdemes ebbe itt és most beleállni. Strukturálni és transzformálni kell. Különben nem én alakítom a sorsom, hanem a politika rángat saját kénye és kedve szerint, az meg pocséklás és baromi fárasztó. Éltem Kádár alatt, jobb volt, de lehet, hogy csak mert fiatalabb voltam, nem tudom. De élnem kell Orbán alatt is. Ezért hagyok fel a duzzogó hírmegosztó és véleményvezér politizálással. Sajnálom? Valamennyire. De egyre kevésbé. Bízom benne, hogy Orbán és bandája csúfos véget ér. Megérdemelnék. Erősen. Látok erre megfelelő szereplőt, aki az élre áll ellene? Nem. Hát ezért ennyi, ez az én hosszabb történetem, hogy miért nem. 

Időtúllépés

2017.01.03. 23:24 | Szólj hozzá!

Címkék: blog személyes betegség

Beney Zsuzsát hallgattam ma a rádiónkban a műsoromban, sok mélyre szaladó gondolata volt, leginkább a viszonylagosságról, az állandóságról, amit persze magamnak még messzebb futtattam: az ember csak egy ideiglenes idegen itt, csak a nyoma maradandó, a személye szinte érdektelenül múlik el. És hogy egy helyzet mennyire determinálja az érzés-érzetvilágot, most, hogy betegségnapok vannak, ezt kemény valóságként kapom, szinte ahogy 2009 végén. Zuhanásélmény, meneküléskeresés, biztonságvesztés. Ilyenkor az, hogy kék az ég, süt a nap, értelmetlen, sőt, rosszabb: irritáció. Idegen anyag, nem a történetbe illő, akárki beszél ilyesmiről, a legjobb esetben is csak annyit tudok gondolni, könnyű neked, barátom. 

Amikor egyszerre vagy halálosan fáradt és menekülnél a vackodba a takaró alá, de közben robbanásig feszült, kiélesedett érzékekkel, minden nesz, zaj, mozgás üvöltés - és ez a stressz az, ami lehetetlenné teszi akár csak azt, hogy egy könyvet a kezedbe fogj, hogy kikapcsolj. Maga-magad válsz saját magad negatív lenyomatává, a valóság érzete megszűnik, nincs kifelé kapcsolódás semmihez, minden rendszer értelmetlen és felborult. 

Csak az órákat számolom úgy, hogy nincs konkrét honnan, mennyitől. Csak teljen, csak múljon, ez a lényeg, az idő vasmacskáját jó merészen előredobom, oké, alkudozom a sorssal: még legyen két nap a bajból, annyival egyezzünk ki, az negyvennyolc, az talán oké, jó, legyen péntekig, de valami fényt, valami kapaszkodót kérek. Legyen már reggel. Az éjszaka félelmetes.

Éjjeliőrzés

2017.01.03. 01:55 | Szólj hozzá!

Címkék: blog személyes kutya betegség demeter

Második éjjel betegőrzök, egy nap kihagyás volt, mert első éjjel nem aludtam egy órányit sem. Bronchitis, fuldoklás ott, tehetetlen rettenet itt. Alig van fegyver, némi inhalációs spray, hörgőtágító, meg antibiotikum. Ez se sokat változott az elmúlt nyolcvan évben, legalábbis a vírust, bacillust kiirtani nem sikerült. Nátha, influenza, tüdőgyulladás, ezek a mai napig akár halálos kihívások maradtak az orvosoknak és betegeknek egyaránt.

Nem vagyok tudós, se felfedező, csak döbbent. Hány millió embert érint valami fertőzés naponta, hány ágyban töltött munkanap, mennyi szenvedés és baj - és nincs több a tünetek enyhítésénél, meg a várakozásnál. Kilencedik borzalmas nap D-nek. Nekem csak álmatlan várakozás a reggelre. Még hétésfél óra. Olvasni nincs türelmem, mobilon írni nekem kényelmetlen szórakozás. Várok. Így még lassabb. 

A kutya borzalmasan zajos. Röfögve horkol, vackolódik, majd felébred és csámcsogva bolhássza magát, nyalja, tisztogatja a nőiségének fölös maradékát. Aztán elpihen, számíthatatlan, meddig. 

Két és egynegyed óra ment el. Fázik a lábam. Éhes is vagyok, de nem merek mozdulni, nehogy miattam jöjjön újabb köhögőroham. Sőt, még mantráztam is - isten híján - omnamahshivaya egy belégzés, omnamahshivaya egy kilégzés. Amíg jól csinálom, nem köhög. Egyelőre kétszer rontottam.