Látszótér

Látásoktatás az interneten

Iratkozz be te is a Látszótér fotós közösségbe!

Hallgasd a rádiót!
24 órás adás, zenékkel, interjúkkal, beszélgetésekkel. Este 8-tól chat és élő műsorok.

twitter

Címkék

alternatív (2) andrás (3) android (3) apple (14) autó (2) badár (2) bajnai (2) balla (2) baloldal (2) barátság (2) betegség (4) bizottság (2) blog (25) budapest (10) cat (2) civil (5) cukor (3) demeter (4) devecser (2) DK (2) dk (5) egészség (2) Együtt-PM (2) együtt-pm (3) élet (2) ellenzék (4) estiskola (9) étel (2) étkezés (3) facebook (7) fidesz (20) film (3) filozófia (2) forgatás (2) fotó (6) fotográfia (3) gasztroblog (3) gyerekkor (2) gyurcsány (4) hasutasok (2) házikedvenc (4) házikó (2) hernádi (2) hungary (6) instagram (6) internet (9) ipad (3) iphone (11) it (2) jobs (2) jog (2) kiállítás (6) kolontár (2) koncert (3) közélet (4) köztársaság (2) kritika (2) kultúra (4) kütyü (3) látszótér (3) LMP (2) macintosh (4) macska (5) magyar (2) marketing (4) média (5) megasztár (3) mesterházy (3) mindennapi.hu (2) mobil (2) motorola (3) mszp (15) műcsarnok (2) műsor (2) nemzet (2) népszabadság (2) net (3) nyugdíj (2) orbán (9) orbán viktor (4) párt (3) politika (29) rádió (2) rajongás körei (5) reklám (3) rtl (2) sándor (2) segélykocsi (3) sexepil (2) somlóvásárhely (2) személyes (24) szerzői (2) színház (2) szőcs (3) szőke (3) szolgáltatás (3) tech (4) technika (2) tél (2) telefon (7) teszt (5) tévé (3) tok (2) tüntetés (2) tv2 (2) twitter (2) ügyintézés (2) USA (2) választás (11) vásárlás (8) vers (8) video (2) vörösiszap (4) vöröskereszt (2) wahorn (2) x faktor (3) zen-taxi (5) zene (6) zen taxi (14) zsoltu (5) Címkefelhő

Kommentek

  • GallaiG: @Je ne suis pas Charlie Hebdo!: Azt átláttuk "komplexitásában", hogy Orbánnak mire adtunk felhatal... (2017.03.06. 13:01) Kiiratkoztam a nemzetből
  • Voznyák Pista2: @Hegyi Zsolt: "Másrészt azzal, amit írsz, hogy te a "cigót" hogy fogadod el, meg a rabbit, ezzel... (2017.03.05. 21:07) Kiiratkoztam a nemzetből
  • Hegyi Zsolt: @desw: csak szólok, hogy itt nálam elfogyott a zsetonod. Írtál eleget, ennyiből már saját blog is ... (2017.03.05. 15:47) Kiiratkoztam a nemzetből
  • Utolsó 20

Kertész díja

2014.08.20. 22:59 | Szólj hozzá!

Címkék: politika kultúra díj kitüntetés kertész imre

kertesz.jpgÁll a bál javarészt a baloldalon, a facebook kommentelők minimum értetlenek, de egyre több a fröccsenő sár, a megfontolatlan undorkodás. Kertész augusztus 20-i díjátvételének ügye elérte azt a kritikus szintet, hogy leírjam a saját szubjektív véleményemet. 

Jórészt olyanok hallatják a hangjukat, akik életükben még díjat nem kaptak, maximum egy anyák napi versmondásért még negyedikben, de magyarázzák, amit fel nem foghatnak, vagy érhetnek ésszel, érzéseikben megbántva, és még azt se mondhatom, hogy tökéletesen fogalom nélkül. Az értetlenség ugyanis akár még helyénvaló is lehet, hiszen az államfő olyan kitüntetést adott, ami mondjuk úgy, elég penetráns. Tette ezt ráadásul úgy, hogy ez az év javarészt a különféle zsidó szervezetekkel való súrlódásról szólt eddig, a szembehelyezkedő dafke dacról, mondhatni szokásosan orbánosan primitív erőfitogtatással. És azt se nehéz kitalálni, miért lett annyira fontos Kertész ennek a rezsimnek hirtelen. Ezen tehát lehet elmélkedni, elemezni, de az, ami konkrétan Kertész megítélésében történik épp most, az kezd undorító lenni. Nem is ő fogadta el, beszámíthatatlan már, beteg, áruló, a könyveit ki kell dobni - néhány azok közül a hangok közül, amit hallani máris. És gondolom, ez csak rosszabb lesz. 

Sokféle díj, kitüntetés létezik, van ezeknek valamiféle rangsora is, abban megegyezhetünk, hogy a Nobel az a csúcshoz tartozik, annál több, jobb, fontosabb nem igen van. Hazai szinten a Kossuthot szokták emlegetni, mint csúcsdíj, és vannak a mindenféle keresztek, ezeket szerintem az átlag nem tudja hova tenni, és végtére is nem is lényegesek talán annyira. Kertész kapott Nobelt, Kossuthot, és még sok minden mást is, a listája igen hosszú. most ehhez még a Magyar Szent István Rendet is, aminek 2.0-ás változatát Orbán hozta létre, eredetileg egy Habsburg ügy volt, most meg a legmagasabb állami izé. Valami. És Kertész elfogadta, átvette azt. Áruló?

Én azt gondolom, nem az. Azt nyilatkozta a díj átvétele előtt, hogy "a konszenzus megteremtésének a vágyáról és elodázhatatlan szükségességéről szól a díj elfogadása és átvétele". Lehet gondolni sok mindent erről, mondom, főképp azoknak, akik nem tudják, milyen az, ha díjazzák őket, de én nem vitatnám el annak lehetőségét, hogy Kertész tudja mit beszél, hogy valóban egyfajta ároktemető indulattól vezérelve ment bele ebbe a játszmába.

Ez ugyanis egy játszma. Induljunk ki abból, hogy az, aki már minden lehetséges díjat és elismerést megkapott, annak egy újabb díj már nem oszt, nem szoroz. Fokozottan így van ez a pályáját már lezáró, élete végén járó emberrel, neki ezek már nem jelentenek személyes sikert. Díjat elvileg mindig egy csoport ad, a kérdés, mekkora, kikből áll. Elvileg államit mi mindannyian adunk, gyakorlatilag az aktuális rezsim oszt vele kegyet és figyelmet - annak, akinek ez számít. Akinek már nem, ott a helyzet fordított, nyilván minimum egyfajta jószolgálati státusz az, ha elfogadja, hiszen nem neki lesz ezzel jobb, sőt, ebben a kettészakadt országban bármi díj is csak fele öröm, szóval nem, ez nem Kertész személyéről szól most. Ez arról szól, hogy ki más tegye hozzá a magáét a kiegyezéshez, ha nem ő. És ha ez csak egy csepp is, akkor is megérte. De fordítsuk meg, mi lett volna, ha nem fogadja el?

Akkor igazolódik, hogy ő a nem is magyar rohadt zsidó, aki szítja  viszályt, a külföld ügynöke, aki még halála előtt is csak egy szekértoló, egy szemét, aki elrontja az ünnepet, lám lám, igazunk volt, mondhatja a jobboldal elmehúnytabb közönsége, és mondta volna is, ha így lett volna. Jobb lett volna? Kétlem. Persze így se jó, hiszen a “saját” oldala most megteszi azt, amit tett eddig a szélsőjobb, és innentől szomorú ez az egész, és csak emlékeztetek arra, hogy a választásoknál a baloldali pártok több soron hogy lőtték lábon saját magukat, hát most ugyanezt megteszik a szavazók is, az egyszerű emberek, mert bennük is csak ostoba indulatok mozognak, rombolni, utálni, irigyelni, és ha nem teszi, amit mi tennénk, akkor nem megérteni, hanem elnémítani, leírni, pusztítani kell. Akár Kertészt is. 

Kompország ingája leng, ki tudja, megáll-e valaha, mi magunk vagyunk a saját sírásóink, saját, személyre szabott sorstalanságaink vannak, mert masszaként könnyebb elviselni, mint gondolkodó lényként. Kertész valószínű tudta ezt, és döntött a két rossz közül, mert a játszma leosztása ördögi volt, mint minden tette ennek a rezsimnek, és azt mondom, hogy jól döntött, még akkor is, ha egyúttal kiderült az is, hogy a magát antifának, baloldalinak, liberálisnak, vagy akárminek is gondolók között is szép számmal vannak elborultak, és csak reménykedhetünk, hogy valamikor mégis a józan ész felé fog billenni valami mérleg. Vagy ha nem, legalább tudhatjuk, kik között élünk, és hogy nem is biztos, hogy legjobban a szélsőjobbtól kell félnünk, megoldjuk mi ezt maszekba magunk közt simán.

Azért annyit még a végére hadd mondjak azoknak, akik most hörögnek, hogy kedves hölgyeim, uraim, honfitársak, ne mástól tessenek elvárni az elképzelt tökösséget, és ítélni őket, ha nem tetszenek érteni, mit miért és merre, hanem tessenek kiállni magukért ott, ahol élni tetszenek, abban, amit összehordtak, saját életükben, tessenek időben menni tüntetni,  meggyőzni szomszédot, segíteni, tenni, nem csak bamba masszaként a fotelből facebookon osztani kórusban az észt, mert a massza sosem eszes, csak ágyútöltelék. Egyébként meg, ha nem megy, tessenek belépni a Jobbikba, pont ilyeneket keresnek arrafelé. Vagy fel kéne nőni végre a feladathoz embernek lenni, nem?

Lábjegyzet a Bizottság a Műcsarnokba megy projekthez

2011.09.04. 12:18 | 31 komment

Címkék: blog zene kultúra facebook kiállítás bizottság műcsarnok évek alternatív wahorn bozóki 80 as szőcs

Előző írásom néhány embernél kiverte a biztosítékot, nem értik pontosan, miről és miért írtam, ezért érzem szükségét a lábjegyzetelésnek - nem magyarázkodás, csak pontosítás gyanánt, hogy tiszta legyen a kép. Pontokba szedem tehát, ahogy lábjegyzetnél illik.

1. A Kultúrprostiság Bizottság-módra nem egyesével szólt a Bizottság tagjairól, nem a személyes művészi útjuk okán íródott, mert maga a projekt, ami beköltözött a Műcsarnokba, még ha rendezési koncepciójában itt-ott mutat is egyéni szálakat, de az esemény és a történet a Bizottságról és arról az alternatív kultúráról szól, ami sokunknak segített elviselni a nyolcvanas éveket. Ha belemennek az alkuba a hatalommal, akkor valami olyan dolog válik árucikké, amiért kisebb vagy nagyobb mértékben nagyon sokan adtak az életükből.  

2. Ha én vagyok a Bizottság, nem viszem a Műcsarnokba magam, nem kreálok díszes falak közt magamról emlékművet, mert ellentétes azzal a céllal és formával mindenféle intézményesülés, amit képviseltem és alkalmaztam. Ha mindenképpen szükségét érzem annak, hogy 2011 őszén reaktiválódjunk, akkor ennek olyan formát keresek, ami nem érvényteleníti azt formájában, amit csináltam. Hiszen ha 30 évvel ezelőtt leköptem volna, akkor ma mitől nem? 

3. Ha mégis beköltözök abba a gyönyörűséges hodályba, akkor kettéválasztom a múzeumi tárggyá válást, és az úgynevezett mozgalmat, kontextust vagy performansz lehetőséget, és ami lenyomat, az megy a csarnokba, ami előadás, megnyitó vagy bármi esemény, az megy a csarnok elé. Már csak amiatt is, hogy a lehetséges érdeklődők ne szoruljanak ki, ne érezzék, hogy vannak első és másodosztályú "rajongók". Ez a dolog nem bír el semmiféle hivatalosságot, ha 1982-ben elképzelhetetlen volt, hogy hivatalos legyen a Bizottság vagy bármely akkori alternatív csapat bármi megmozdulása, akkor most is az. 

4. Ha bevittem a Műcsarnokba a Bizottságot és közben kiderül, hogy túlnőtt a projekt a házon és emiatt a megnyitón csak válogatott keveseknek jut hely és mód részt venni és vállalni, akkor előveszem a régi énem és ott a megnyitó pillanatában fogom magam és kimegyek az épület elé, mai szóval magam vezetem a flashmobot, megmutatva, hogy a ház nem ülhet szimbólumként sem a nyakamba, nem tematizálhat utólag sem, legfeljebb örülhet, hogy teret adhat nyitvatartási napokon a gyűjteménynek.

5. Ha mégis maradok a kitalált koncepciónál és elfogadom azt az alkut, amit a Műcsarnok ajánl, akkor is ragaszkodom ahhoz a szuverenitáshoz, hogy politikus ne dörgölődzhessen a Bizottsághoz. Se innen, se onnan. Ugyanis nem lehet cél a megosztás, nem engedhetem meg magamnak, hogy a narancspropaganda kipipálható tételévé zsugorodjon az esemény. 

6. Ha levakarhatatlan Szőcs, ha muszáj vele a pacsi, akkor az egyensúly okán keresek olyan politikust, mondjuk Bozóki Andrást, aki párhuzamos szöveget mond. Vállalom és magam provokálom azt, hogy a két oldal egyszerre legyen jelen. (Bozóki ráadásul nagyságrendekkel értelmesebb pali, és több köze van a 80-as évekhez, mint Szőcsnek, de ez most mellékes.)

Ennyi, ezek egymásra épülő pontok, remélem érthetőbb, hol és mi, milyen folyamat verte ki nálam a biztosítékot. Utalhatnék a Korrupt vagyok kezdetű Bizottság számra is, illusztrációként, de tegnap óta egy Kontroll szám tapadt be. 

Kultúrprostiság Bizottság-módra

2011.09.03. 17:57 | 71 komment

Címkék: blog zene kultúra kiállítás bizottság műcsarnok alternatív wahorn szőcs

Csendben megnyílt a Bizottság zenekar kiállítása, életműbemutatása, performanszkabaréja vagy nevezzük akárminek a Műcsarnokban. Aki élt a nyolcvanas években és tudja, mit jelentett az akkori alternatív kultúra, akár még örülhetne is, ha elég felületes és ma nem Magyarországon lakik, hogy ez ma megtörténhet. Intézményesül a dada. 

nagyszabású projekt megnyitóján Szőcs Géza kultúrtitkár is beszélt, többek között szóba került, hogy sajnálatos, hogy nem kaptak még Kossuth-díjat a zenészek, mire Wahorn felkérte Szőcsöt, hogy intézkedjen az ügyben. Vicces, ugye? Performansznak is gondolhatná az ember, ha nem jelent volna meg előző nap egy sajnálkozó előhang a Facebookon Wahorntól az alábbi szöveggel:

 "Kedves Barátaim!

Sajnálattal kell tudatnom Veletek, hogy a Műcsarnokban a Szeptember 3-án ”Sírba visztek, a Bizottság a Műcsarnokba megy” c. kiállításnak nem lesz nyilvános megnyitója. Az intézmény igazgatójának indoklása szerint helyhiány miatt lesz zártkörűen megtartva a megnyitó, Szeptember 2-án, este 8 órakor. Szeretném ha tudnátok, gondolni fogok Rátok,hiányozni fogtok, és igérem mindanyiótokért eszek majd egy sajtos masnit. Kérlek benneteket, majd azért gyertek el a kiállításra, hogy emlékezzetek azokra a szörnyű időkre, amikor annyian jöhettetek Bizottságra, amennyien csak befértetek. Szomorúsággal teli izgalommal csókolok mindenkit: Wahorn András"

Tehát zártkörű a buli, belépés csak meghívóval, aki bújt, aki nem, az indok az olcsítás, legalábbis hivatalosan, valójában a helyzet ennél bonyolultabb. Mert bár az eltelt 20-30 év alatt a tagok gründoltak maguknak más területeken olyan nimbuszt, ami megüthetné a hivatalosság mértékét, hogy a Műcsarnokba kerülhessenek, de inkább fortélyos félelem szül nekünk rendet, hiszen hogy is nézne ki, ha a régvolt zenekar megmaradt rajongóköre esetleg nem viselkedne rendesen, netán valami olyan történne, ami méltatlan Szőcshöz és köréhez, ami kellemetlen, valami skandallum, valami beszólás vagy morgás, nem, ez nem lenne jó. Akinek meghívót adott az Úr, az cserébe biztos jól viseli majd magát, a közönség mulat és eszi a sajtos masnikat, aki meg nagyon akarja, jó pénzért majd vesz magának jegyet és megnézi a portékát nyitvatartási időben. 

Persze néhányan morogtak, szerveztek flashmobot is a Műcsarnok elé, hátha a bentiek elszégyellik magukat és kijönnek, és akkor majd a csarnok vezetői és a kultúrpotentátok odabenn rájönnek, hogy a néppel nem lehet ám csak úgy! Persze a program lement zavartalanul, elfogyott a masni is, mindenki elégedett lehet, a rizikós részen túl vannak.

Valami mégsem stimmel. Eleve kérdéses, hogy a megfoghatatlan, aktuális kultúrpolitikát fricskázó, a kor megszokott sorok közötti beszédmodorát is felülíró bizottság-jelenség hogyan kerül a Műcsarnokba? Mert az az attitűd, ami érvényesítette, amit Wahornék csináltak, tehát nem csak a tartalom, de a forma is olyan, ami kizár minden építményben megtestesülő elismertséget. Hiszen ha elfogadják, akkor eltűnik, felolvad, akkor elveszti hatását, ez az egész csak addig érvényes és szavatos, amíg föld alatt marad. Kiállítóteremben nem lehet polgárt pukkasztani, napilapi vezércikkben nem él meg a kiáltvány. A manifesztó zárt teremben a falakon verődhet csak vissza, a jól szabott öltönyösség egy műcsarnoki bazárban megeszi uzsonnára a vaníliaálomkekszet, ez így legfeljebb sznoblakomának jó. Vagy a hiúság a magyarázat? A Bizottság is emberekből áll, eső elől is véd a tető, legyen hát, adjunk esélyt annak, hogy a kongó termű Műcsarnokból erre a pár hétre közösségi tér is varázsolható, ha a közönség is akarja. Mentenénk a menthetőt, keressük a magyarázatot, hogy az igazgató hülyeségére miért nem reagáltak egészségesen, amúgy bizottságosan a fiúk, hogy akár a meghívottaknak, akár a neten elérhető embereknek rittyentsenek egy gyors Bizottság koncertet a ház előtt. Csak nem vállalták volna be a blamázst a szervezők azzal, hogy rájuk hívják a rendőrt. 

És Szőcs? Hogy állhat mellé az, aki megföstötte A miniszter Mercédesze elhalad a 112-es italbolt előtt című képet? András, Laca, Öcsi bá', de hát ezek a korifeusok, ezek a miniszterkék ugyanazok, csak más ruhát adtak rájuk, nevezzük Szőcsnek vagy Aczélnak, mindegy, hiszen a három T és a három F között nincs különbség. 

A Bizottság jó ideje tetszhalott volt, és egészen az elmúlt időkig úgy tűnt - mint a többi akkori alternatív zenekar esetében is - hogy nincs miért feltámasztani. Aztán a Trabant, a Kontroll, az Európa Kiadó koncertjei bizonyították, hogy (sajnos) időszerűek ők ma újra, a fülkeforradalom ellenforradalma előhívta az elfeledettnek gondolt zenéket és szövegeket, és ebbe a sorba belefért volna a Bizottság is néhány koncert erejéig. 

De így nem. Mert a kultúrmisszió amikor kultúrprostiságra vált, amikor Wahorn Szőcstől kérincsél Kossuthot, ha a javarészt kultúrát gründoló közönség, aki a Bizottságért megy be - ha egyáltalán - ebbe a múzeumba, kiszorítottá, nem fontossá - legfeljebb, ha meghívott, akkor biodíszletté - válhat, akkor ott valami elveszett, ott valaki elárult valamit, ott valaki hamisat fúj. Így és most vált érthetővé, most látszik igazán jól, Laca milyen segget látott, kié a segg, és ki nyalja. Köpni, kell?

* készült lábjegyzet azoknak, akik fentieket nem, vagy félreértik.

Mondd meg kedves Népszabadság

2010.09.29. 10:55 | 2 komment

Címkék: index origo internet sajtó kultúra verseny népszabadság havas henrik újságírás riport nol gonzo

Elmúlt nap mondhatni a helyhez (NOL) és a témához képest hosszú eszmecserét folytattunk Murányi Andrással, a cikkről kevésbé sikeresen, a médiakritikáról, mint írásformáról talán erősebben, s mivel a szerző hivatkozott rá, hogy 13 év alatt írt ő más témában is, gondoltam rákeresek, a google ki is dobott egy videót, ahol Havas beszél hosszan egy cikkéről. Nem akarom Murányit tovább ekézni, nem egyedüli az a trend, ami általa, cikkei által látszik, mert aki veszi a lapot, láthatja, hogy bár külön részt kapott a kultúra, de annak 3. oldala a rejtvény-időjárás-tévéműsor, utolsó oldala portré, tehát marad mindösszesen 2 lap, amivel be kell érnie annak, aki e témában akar tájékozódni, híreket, kritikákat olvasni. 

A kritika nehéz műfaj, azért e szűkösre szabott terjedelmi keret között is találni jókat, Zappe színházi írásai, az olykor felbukkanó Trencsényi cikkei után úgy állhat fel az olvasó, hogy az együtt röhögés, vagy a kínos mosoly mellett kap valami összefoglaló, summázatában is "batyuba tehető" többletet. Sajnos igen szűk a tér, általában sok a töltelék, és az is látható, hogy a nyomtatott sajtó jószerivel kullog a net után, 2-3 nap késés simán belefér. 

Épp ezért lenne még nagyobb a felelősség azokon az újságírókon, akik nem megélhetési tollnokok, akikben van szakmai alázat az olvasó iránt és nem valami úgy is mindegy, legyintendő masszának gondolják a plebszet, akivel kezdeni már nincs mit, akinek úgyis mindegy. 

A Népszabadság sok kimagasló tehetség műhelyének számított. Bächer Iván várva várt csemege volt, a Wittman fiúk étteremkritikái túlmutattak az ebédlőasztalon, Tettamanti rajzai pengeéles kornyomatok voltak, Gárdi fotóit pedig nyugodtan ki lehetett vágni és beragasztani egy képzeletbeli emlékkönyvbe - nem sorolom, sajnos az új struktúra, a szemlélet és szerkesztők váltása sokakat elsöpört, elsodort onnan. Nem is nekik szeretnék mementót állítani, megtették ők már ezt munkájukkal, nem is a múlton fanyalgok, mert a jelen és a jövő az izgalmas.

Ha a nyomtatott sajtót rendre beelőzi az elektronikus, de még a tévék is csak az internet 2-3 napos porában battyognak, akkor nem a kesergés ideje van itt, hanem annak felismeréséé, hogy olyan terepen kell új frontokat nyitni, ami a kertévékben nem szerepel, a neten pedig legfeljebb néhány blogger űzi, mert az index vagy az origo jóval inkább tekinthető netes bulvárlapnak, mint (m)értékadó és időtálló periodikának. Tehát evidens lenne, hogy a hosszabb, mélyebb, értelmezőbb és csúnya szóval okítóbb, tanulságosabb formai és tartalmi irány az, amiben nyerhet a nyomtatott sajtó, benne a Népszabadság is. Nem a pillanat, nem a médiaelemzésnek titulált bulvár puzzle, nem a szottyadt tévés műsorokat ekéző kritika az, amiért az ember napilapot vesz a kezébe. Ezt megkapja a Velveten, és maga is látja, szenvedi a tévék műsorán. 

Magyarországon nagy csúszással és borzalmas - bár teljességgel érthető és elfogadható - torzulásokkal jelent meg a gonzo újságírás. Írj józanul és szerkessz beszívva, vagy szerkessz józanul, de írj beszívva - röviden ez a formai recept veleje - Uj Péter, Para-Kovács két megkerülhetetlen vezére ennek, és a jobb tollú bloggerek is szeretik imitálni ezt. A baj csak az, hogy nem mindegy, mitől szív be a delikvens, a tablettás bor nem ugyanazt a hatást hozza, mint a meszkalin, vagy a bélyeg, így a végeredmény is más ízű... savanyú, sárga is, de a miénk. Ugyanakkor ez a stílus szelidített és formában tartott módon maradt fenn az idő rostáján, betagozódott sok médium napi előfordulásaként, a BBC oly merev és szigorú formai elvárásait is modernizálta a Hunter S.-féle vonal. Vegytisztán alig maradt nyoma. 

A verseny rég elindult. Vannak területek, ahol a tévé éppúgy mint a nyomtatott sajtó, óriási veszteségeket könyvelhet el. A napi hír, a rövid tudósítás már az interneté, sőt, a kis színes bulvárban is a gyors reagálás okán ők nyernek. Ez nem visszafordítható, de nem is kell, ha megvette, hadd vigye. Az újságtól ma már az olvasó (aki nincs eleve butának gondolva) nem is várja, hogy az első legyen a hírközlésben. Hírnél háttérmunkát vár, üzköztetéseket, oknyomozást, és utánajárást - mert ebben a net gyenge, részint mert az informatikusból cikkíróvá avanzsált szerkesztőségi tagjai lusták, mint a dög, részint javarészt azt se tudják, hogy kell ezt csinálni, és valós ismertségi és kapcsolati tőkének is sokkal inkább híján vannak, mint a papír-újságosok. 

Ha pedig kultúra, mert a bejegyzés elején említett írás a kult rovatban jelent meg - ki tudja, miért - akkor ott a kísérleti mozgások, a városi folklór, a filmek és kiállítások szemlézése és értő elemzése, a könyvkritikáké az a terep, ahol esélyes a nyereség, ahol van miért harcba szállni a nettel, mert ott minden, ami 3 bekezdésnél hosszabb és azt igényli, hogy a tudósító felálljon a székéből és kimenjen a szobából, vagyis ahol nem működik a copy paste, az mumus. Az is igaz, 2 oldalon nem fog menni. Kérdés, hogy mi a célja a Népszabadságnak, feladta-e már eleve a harcot a nyomtatott sajtó.