Látszótér

Látásoktatás az interneten

Iratkozz be te is a Látszótér fotós közösségbe!

Hallgasd a rádiót!
24 órás adás, zenékkel, interjúkkal, beszélgetésekkel. Este 8-tól chat és élő műsorok.

twitter

Címkék

alapítvány (2) alternatív (2) andrás (3) android (3) apple (16) autó (2) badár (2) bajnai (2) balla (2) Balla Demeter (3) baloldal (2) barátság (2) betegség (4) bizottság (2) blog (28) budapest (15) cat (2) civil (5) cukor (3) demeter (4) devecser (2) DK (2) dk (5) dslr (2) egészség (2) Együtt-PM (2) együtt-pm (3) élet (2) ellenzék (4) estiskola (10) étel (2) étkezés (3) facebook (7) fénykép (6) fényképezés (11) fényképezőgép (3) fidesz (20) film (3) filozófia (2) forgatás (2) fotó (11) fotográfia (12) fotózás (5) főzés (2) gasztroblog (3) gyerekkor (2) gyurcsány (4) hasutasok (2) házikedvenc (4) házikó (2) hernádi (2) hungary (7) instagram (6) internet (9) ipad (3) iphone (12) it (2) jobs (2) jog (2) kiállítás (6) kolontár (2) koncert (3) közélet (4) közösség (2) köztársaság (2) kritika (2) kultúra (4) kütyü (4) látszótér (9) LMP (2) macintosh (5) macska (5) magyar (2) marketing (4) média (5) megasztár (3) mesterházy (3) mindennapi.hu (2) mobil (3) motorola (3) mszp (15) műcsarnok (2) műsor (2) nemzet (2) népszabadság (2) net (3) nyugdíj (2) oktatás (4) orbán (9) orbán viktor (4) párt (3) pc (2) politika (29) rádió (4) rajongás körei (5) recept (2) reklám (3) rtl (2) sándor (2) segélykocsi (3) sexepil (2) somlóvásárhely (2) személyes (27) szerzői (2) színház (2) szőcs (3) szőke (3) szolgáltatás (3) születésnap (2) tech (4) technika (9) tél (2) telefon (8) teszt (5) tévé (3) tok (2) tüntetés (2) tv2 (2) twitter (2) ügyintézés (2) USA (2) választás (11) vásárlás (9) vers (8) video (8) vlog (16) vörösiszap (4) vöröskereszt (2) wahorn (2) x faktor (3) youtube (17) zen-taxi (7) zene (7) zen taxi (14) zsoltu (5) Címkefelhő

Kommentek


Ideje

2014.12.12. 00:49 | Szólj hozzá!

Címkék: személyes gyerekkor

2014-08-02_23_03_17-3.jpgAzt hiszem, itt az ideje felnőni. Kerülgethetem, halogathatom, de ezzel csak nehezítem. Például nemalvással, filmekkel, csokoládéval. Miközben persze pofázni kiválóan tudok másnak arról, hogy hogyan kell. Hát, nem így. És nem az a baj, hogy vannak dolgok, amiket irracionálisan csinálok, mint aki nem tud és/vagy akar felnőni, mert hogy ez épp fordítva van. Bár lenne több irracionális gyerekség. 

Épp hogy az a helyzet, hogy azokban a dolgokban, amikben kell és jó az intuíció és az érzelmi viszonyulás, azokban lettem racionális. Nyilván félelemből. És emiatt minden suta lesz, félbemaradt, téttelen, zárt. És amiben racionálisnak kellene lenni, abban vagyok szétesett. Pénzügyek, kapcsolatok. 

Nem nagy ügy, csak meg kell a kettőt fordítani. És ehhez az első lépés az alvás. Hülyeség. De így van. Anélkül semmit se ér. Mert az alváshiány a ritmussal bánik el, a ritmus meg ahhoz kell, hogy hamar túl lehessünk a kötelező gyakorlatokon. A szabadság tehát a ritmuson alapul. 

Amikor anyám meghalt, nem gondoltam semmit. Elment, visszavonhatatlanul, de apám, akivel sose voltunk közel, még élt. Aztán egy év múlva, mikor ő is meghalt, akkor azt hittem, és hitem okán éreztem is, vagy érezni véltem, hogy most van itt, hogy felnőttem, mert ha már nincs szülő, akkor a viszony is megszűnik, az a viszonyulás, hogy akármilyen szarban is vagy, de van, aki megment, elég csak visszatartani a levegőt. 

És most azt gondolom, hogy bármeddig húzható ez. Mert az, hogy nincs apa, anya, az csak egy technikai probléma, nincs kinek dicsekedni vagy panaszkodni úgy igazán. Pótolható ez. Azoknak, akik időben elmenekültek, könnyebben. Ami viszont elhúzódik, az a térfélcsere. Na az, az kemény, és ha nem figyelsz, rá se jössz. 

Kell ehhez dátum vajon? Egy állandó halogatónak? Energia kéne, azt érzem, de idő is kell? Horgony? Nem ér segítséget kérni. 

Határokon élni

2010.10.05. 00:09 | Szólj hozzá!

Címkék: jövő élet múlt jelen gyerekkor

Vannak helyzetek, pillanatok, amikor leltározni kell. Jobb, ha ezt magától teszi az ember időről-időre, de nem mindenki olyan szerencsés alkat, hogy az önszabályozása mindig mindenben jól működjön. A visszajelzések több szintűek. 

Első kör a belefeledkezés köre. Belefeledkezni akármibe lehet. Internetbe, játékba, problémákba. Ez általában még a jelenben történik, időhúzás. Aztán a következő szint, hogy először a belefeledkezésen kezd rágódni az ember, aztán visszább megy a múltba, és keres olyan helyzeteket, amiket nem ért, nem dolgozott fel és elkezdi boncolni. Távolodik a jelen. Ez után értelemszerű, hogy a jövő kezd aggodalmassá válni. Jajj, elfelejtettem, mi lesz, ó, ezt mára kellett volna megcsinálni, sok a mosatlan, halmozódnak a könyvek az asztalon. Ezeknek a helyzeteknek a közös jellemzője, hogy nem itt és most van, hanem vagy a múltban volt, vagy a jövőben lehet. A most megszűnik. De ez még csak a szellemi szint.

Az érzelmi szint az, amikor mindez bűntudatot kezd termelni. Ha nem az lett volna, ami, akkor most más lenne és az mást hozna, de mindez matek, agyalás, mint egy fikciós mozi. Mégis olyan valószerű, hogy beépül a mindennapokba.

Fizikai szint is van. Stressz, alvászavar, álmatlan éjszakák, amire persze könnyen fogja rá az ember, hogy de hát én nem voltam sose korán kukorékoló kakas, meg a Hold is pont most lett tele, nincs baj, csak a körülmények...

Mindig az idővel állunk harcban. Akkor is, amikor unatkozunk, akkor is, amikor túlpörögtünk, az idő az, ami nem áll a kezünkre, amit nehezen hajtunk igába, vagy más szemszögből, amit nehezen veszünk tudomásul. Kesergés a múlton, ködös tekintet a jövőbe, de a jelen, az valahogy sem nem elég távoli, hogy jól visszanézhessünk rá, sem nem elég impulzív, hogy izgatottan várjuk. A jelen sokszor olyan parányi, hogy jelentéktelennek érezzük. Holott a jelen az, ami az egyedül megélhető, ami egyedül átélhető.

Emlékszem, gyerekkoromban bár mint minden gyerek, szerettem volna idősebb lenni, mert a nagyfiúk, mert a felnőttek mindig valami elérhetetlennel játszhattak, de a gyakorlat az volt, hogy az itt és most volt a fontos, a tervek nem szóltak tovább, mint másnapig - holnap bicajozni megyünk, tegnap kanasztáztunk, ma épp lótetűt öntünk nagyapával a rózsatövekről. És ez a jelenben létezés az, ami a legkönnyebben elveszíthető, holott a múlt nem hordoz álmokat, a jövő nem megbízható barát.

Határokon élni annyit tesz, mint olyan üzletet kötni a sorssal, ami a pillanatnyi túlélésért cserébe elhiteti, hogy sose lesz túl késő.