Látszótér

Látásoktatás az interneten

Iratkozz be te is a Látszótér fotós közösségbe!

Hallgasd a rádiót!
24 órás adás, zenékkel, interjúkkal, beszélgetésekkel. Este 8-tól chat és élő műsorok.

twitter

Címkék

alternatív (2) andrás (3) android (3) apple (16) autó (2) badár (2) bajnai (2) balla (2) Balla Demeter (3) baloldal (2) barátság (2) betegség (4) bizottság (2) blog (28) budapest (15) cat (2) civil (5) cukor (3) demeter (4) devecser (2) dk (5) DK (2) dslr (2) egészség (2) Együtt-PM (2) együtt-pm (3) élet (2) ellenzék (4) estiskola (10) étel (2) étkezés (3) facebook (7) fénykép (4) fényképezés (9) fényképezőgép (3) fidesz (20) film (3) filozófia (2) forgatás (2) fotó (10) fotográfia (10) fotózás (5) főzés (2) gasztroblog (3) gyerekkor (2) gyurcsány (4) hasutasok (2) házikedvenc (4) házikó (2) hernádi (2) hungary (7) instagram (6) internet (9) ipad (3) iphone (12) it (2) jobs (2) jog (2) kiállítás (6) kolontár (2) koncert (3) közélet (4) köztársaság (2) kritika (2) kultúra (4) kütyü (4) látszótér (7) LMP (2) macintosh (5) macska (5) magyar (2) marketing (4) média (5) megasztár (3) mesterházy (3) mindennapi.hu (2) mobil (3) motorola (3) mszp (15) műcsarnok (2) műsor (2) nemzet (2) népszabadság (2) net (3) nyugdíj (2) oktatás (4) orbán (9) orbán viktor (4) párt (3) pc (2) politika (29) rádió (2) rajongás körei (5) recept (2) reklám (3) rtl (2) sándor (2) segélykocsi (3) sexepil (2) somlóvásárhely (2) személyes (27) szerzői (2) színház (2) szőcs (3) szőke (3) szolgáltatás (3) születésnap (2) tech (4) technika (9) tél (2) telefon (8) teszt (5) tévé (3) tok (2) tüntetés (2) tv2 (2) twitter (2) ügyintézés (2) USA (2) választás (11) vásárlás (9) vers (8) video (8) vlog (13) vörösiszap (4) vöröskereszt (2) wahorn (2) x faktor (3) youtube (14) zen-taxi (6) zene (7) zen taxi (14) zsoltu (5) Címkefelhő

Kommentek


Készületben

2017.01.20. 01:42 | 1 komment

Címkék: fotó személyes betegség kiállítás demeter tél

Egy hét és megnyílik a Töredékek című kiállítás, holnap, azaz ma (ezt soha nem fogom tudni ösztönből jól mondani így éjfél után) még egy utolsó kontroll a képeken, aztán remélem, több meglepetés, számíthatatlan munka már nincs vele, fut minden majd a saját útján, ahogy kell. Kellett intézni kerekeskocsit D-nek, mert el akar jönni a megnyitóra, ami alapvetően érthető, de bennem ez plusz stresszt hoz, több okból is. 

Egyrészt nyilván maga a terhelés, oda, meg vissza, meg pofavizitelni, ez melós. Fárasztó, és ha nekem az, egy 86 éves embernek még inkább az lehet. Másrészt influenzaszezon van, és tervezzük bár a maszkot, de nem vagyok nyugodt, hogy elég védelem az oltás és a légszűrő kombinációja. 

A bronchitis lassan múlik. Néha mintha már nem is volna, aztán valami köhögőroham visszatér, emellett étvágy hiány, és szédülés, alacsony vérnyomás is van, és ezek azok a tünetek, amikkel nem sokat tudnak mit tenni, fejvakarás, idő, türelem. Nyilván, másfél hónap ilyen után én is túlaggódok már mindent, élénk fantáziával képzelhető lehet bármi is. 

A napi blogolás egyelőre tehát okkal akadozik, remélem, ha lefut ez az egész őrület, tényleg és komolyan lehet majd azt a tervet, amit pár napja vázoltam, megvalósítani is. Mert elfogytam, és az nem jó, nekem főleg nem, de a többiek is szenvedik bizonnyal. 

Mondtam már, hogy utálom a telet?

Időtúllépés

2017.01.03. 23:24 | Szólj hozzá!

Címkék: blog személyes betegség

Beney Zsuzsát hallgattam ma a rádiónkban a műsoromban, sok mélyre szaladó gondolata volt, leginkább a viszonylagosságról, az állandóságról, amit persze magamnak még messzebb futtattam: az ember csak egy ideiglenes idegen itt, csak a nyoma maradandó, a személye szinte érdektelenül múlik el. És hogy egy helyzet mennyire determinálja az érzés-érzetvilágot, most, hogy betegségnapok vannak, ezt kemény valóságként kapom, szinte ahogy 2009 végén. Zuhanásélmény, meneküléskeresés, biztonságvesztés. Ilyenkor az, hogy kék az ég, süt a nap, értelmetlen, sőt, rosszabb: irritáció. Idegen anyag, nem a történetbe illő, akárki beszél ilyesmiről, a legjobb esetben is csak annyit tudok gondolni, könnyű neked, barátom. 

Amikor egyszerre vagy halálosan fáradt és menekülnél a vackodba a takaró alá, de közben robbanásig feszült, kiélesedett érzékekkel, minden nesz, zaj, mozgás üvöltés - és ez a stressz az, ami lehetetlenné teszi akár csak azt, hogy egy könyvet a kezedbe fogj, hogy kikapcsolj. Maga-magad válsz saját magad negatív lenyomatává, a valóság érzete megszűnik, nincs kifelé kapcsolódás semmihez, minden rendszer értelmetlen és felborult. 

Csak az órákat számolom úgy, hogy nincs konkrét honnan, mennyitől. Csak teljen, csak múljon, ez a lényeg, az idő vasmacskáját jó merészen előredobom, oké, alkudozom a sorssal: még legyen két nap a bajból, annyival egyezzünk ki, az negyvennyolc, az talán oké, jó, legyen péntekig, de valami fényt, valami kapaszkodót kérek. Legyen már reggel. Az éjszaka félelmetes.

Éjjeliőrzés

2017.01.03. 01:55 | Szólj hozzá!

Címkék: blog személyes kutya betegség demeter

Második éjjel betegőrzök, egy nap kihagyás volt, mert első éjjel nem aludtam egy órányit sem. Bronchitis, fuldoklás ott, tehetetlen rettenet itt. Alig van fegyver, némi inhalációs spray, hörgőtágító, meg antibiotikum. Ez se sokat változott az elmúlt nyolcvan évben, legalábbis a vírust, bacillust kiirtani nem sikerült. Nátha, influenza, tüdőgyulladás, ezek a mai napig akár halálos kihívások maradtak az orvosoknak és betegeknek egyaránt.

Nem vagyok tudós, se felfedező, csak döbbent. Hány millió embert érint valami fertőzés naponta, hány ágyban töltött munkanap, mennyi szenvedés és baj - és nincs több a tünetek enyhítésénél, meg a várakozásnál. Kilencedik borzalmas nap D-nek. Nekem csak álmatlan várakozás a reggelre. Még hétésfél óra. Olvasni nincs türelmem, mobilon írni nekem kényelmetlen szórakozás. Várok. Így még lassabb. 

A kutya borzalmasan zajos. Röfögve horkol, vackolódik, majd felébred és csámcsogva bolhássza magát, nyalja, tisztogatja a nőiségének fölös maradékát. Aztán elpihen, számíthatatlan, meddig. 

Két és egynegyed óra ment el. Fázik a lábam. Éhes is vagyok, de nem merek mozdulni, nehogy miattam jöjjön újabb köhögőroham. Sőt, még mantráztam is - isten híján - omnamahshivaya egy belégzés, omnamahshivaya egy kilégzés. Amíg jól csinálom, nem köhög. Egyelőre kétszer rontottam.

Nyugdíj, ha megérem

2011.01.18. 01:42 | Szólj hozzá!

Címkék: blog élet betegség nyugdíj magánnyugdíj zen taxi

Olvasom text úr hosszú monológját és ez indított el azon az úton, aminek még nem látom a végét, kedves olvasó, hiszen nem készítek a bloghoz előre jegyzetet. Text úr a magánnyugdíj uzsorás attitűdről ír, persze ő máshoz érzi hasonlatosnak, de bármit mondunk, az mindegy is, hiszen a kérdés nem csak az, hogy mennyi lehet a nyugdíjunk, majd, akkor, amikor, hanem az a fő kérdés, akarok-e itt nyugdíjas lenni. 

Nehéz 44 évesnek lenni, itt ma, Magyarországon. Hiába vagy profi, hiába értesz ehhez vagy ahhoz, hiába nálad a tapasztalat, de van egy későbbi nemzedék, aki mindent visz. Főleg, ha pártkatonákkal volt közös koleszben. Ahhoz nem vagyok elég fiatal, hogy itt tudjam hagyni ezt a koszlott kócerájt, de elég öreg sem vagyok, hogy legyintéssel intézzem el, ami itt ma megy. Nyugdíj? Nevetséges. Megérem?

Ennek a rezsimnek, mivel alig vannak kulturális toposzai, ikonjai, mivel szabadidőben maximum sportpályán szocializálódtak, így az, ami nekem érték, nekik felfoghatatlan és felesleges passzió. Elvették a magánnyugdíjad? Én már csak nevetek ezen, ahogy azon is, hogy 45 év felett - azaz egy év múlva - ki tudja majd milyen betegségek BNO kódjai lesznek majd a büntetőkörben, ahogy most az asztmások gyógyszerét árazták korcsoporthoz. Azt érzem, hogy az csak a felszíni kérdés, hogy milyen nyugdíjunk lesz, ahogy látom, a cél az, hogy meg se érjük a nyugdíj korhatárt.