Látszótér

Látásoktatás az interneten

Iratkozz be te is a Látszótér fotós közösségbe!

Hallgasd a rádiót!
24 órás adás, zenékkel, interjúkkal, beszélgetésekkel. Este 8-tól chat és élő műsorok.

twitter

Címkék

alapítvány (2) alternatív (2) andrás (3) android (3) apple (16) autó (2) badár (2) bajnai (2) balla (2) Balla Demeter (3) baloldal (2) barátság (2) betegség (4) bizottság (2) blog (28) budapest (15) cat (2) civil (5) cukor (3) demeter (4) devecser (2) DK (2) dk (5) dslr (2) egészség (2) Együtt-PM (2) együtt-pm (3) élet (2) ellenzék (4) estiskola (10) étel (2) étkezés (3) facebook (7) fénykép (6) fényképezés (11) fényképezőgép (3) fidesz (20) film (3) filozófia (2) forgatás (2) fotó (11) fotográfia (12) fotózás (5) főzés (2) gasztroblog (3) gyerekkor (2) gyurcsány (4) hasutasok (2) házikedvenc (4) házikó (2) hernádi (2) hungary (7) instagram (6) internet (9) ipad (3) iphone (12) it (2) jobs (2) jog (2) kiállítás (6) kolontár (2) koncert (3) közélet (4) közösség (2) köztársaság (2) kritika (2) kultúra (4) kütyü (4) látszótér (9) LMP (2) macintosh (5) macska (5) magyar (2) marketing (4) média (5) megasztár (3) mesterházy (3) mindennapi.hu (2) mobil (3) motorola (3) mszp (15) műcsarnok (2) műsor (2) nemzet (2) népszabadság (2) net (3) nyugdíj (2) oktatás (4) orbán (9) orbán viktor (4) párt (3) pc (2) politika (29) rádió (4) rajongás körei (5) recept (2) reklám (3) rtl (2) sándor (2) segélykocsi (3) sexepil (2) somlóvásárhely (2) személyes (27) szerzői (2) színház (2) szőcs (3) szőke (3) szolgáltatás (3) születésnap (2) tech (4) technika (9) tél (2) telefon (8) teszt (5) tévé (3) tok (2) tüntetés (2) tv2 (2) twitter (2) ügyintézés (2) USA (2) választás (11) vásárlás (9) vers (8) video (8) vlog (16) vörösiszap (4) vöröskereszt (2) wahorn (2) x faktor (3) youtube (17) zen-taxi (7) zene (7) zen taxi (14) zsoltu (5) Címkefelhő

Kommentek


Nyugdíj, ha megérem

2011.01.18. 01:42 | Szólj hozzá!

Címkék: blog élet betegség nyugdíj magánnyugdíj zen taxi

Olvasom text úr hosszú monológját és ez indított el azon az úton, aminek még nem látom a végét, kedves olvasó, hiszen nem készítek a bloghoz előre jegyzetet. Text úr a magánnyugdíj uzsorás attitűdről ír, persze ő máshoz érzi hasonlatosnak, de bármit mondunk, az mindegy is, hiszen a kérdés nem csak az, hogy mennyi lehet a nyugdíjunk, majd, akkor, amikor, hanem az a fő kérdés, akarok-e itt nyugdíjas lenni. 

Nehéz 44 évesnek lenni, itt ma, Magyarországon. Hiába vagy profi, hiába értesz ehhez vagy ahhoz, hiába nálad a tapasztalat, de van egy későbbi nemzedék, aki mindent visz. Főleg, ha pártkatonákkal volt közös koleszben. Ahhoz nem vagyok elég fiatal, hogy itt tudjam hagyni ezt a koszlott kócerájt, de elég öreg sem vagyok, hogy legyintéssel intézzem el, ami itt ma megy. Nyugdíj? Nevetséges. Megérem?

Ennek a rezsimnek, mivel alig vannak kulturális toposzai, ikonjai, mivel szabadidőben maximum sportpályán szocializálódtak, így az, ami nekem érték, nekik felfoghatatlan és felesleges passzió. Elvették a magánnyugdíjad? Én már csak nevetek ezen, ahogy azon is, hogy 45 év felett - azaz egy év múlva - ki tudja majd milyen betegségek BNO kódjai lesznek majd a büntetőkörben, ahogy most az asztmások gyógyszerét árazták korcsoporthoz. Azt érzem, hogy az csak a felszíni kérdés, hogy milyen nyugdíjunk lesz, ahogy látom, a cél az, hogy meg se érjük a nyugdíj korhatárt.

 

Határokon élni

2010.10.05. 00:09 | Szólj hozzá!

Címkék: jövő élet múlt jelen gyerekkor

Vannak helyzetek, pillanatok, amikor leltározni kell. Jobb, ha ezt magától teszi az ember időről-időre, de nem mindenki olyan szerencsés alkat, hogy az önszabályozása mindig mindenben jól működjön. A visszajelzések több szintűek. 

Első kör a belefeledkezés köre. Belefeledkezni akármibe lehet. Internetbe, játékba, problémákba. Ez általában még a jelenben történik, időhúzás. Aztán a következő szint, hogy először a belefeledkezésen kezd rágódni az ember, aztán visszább megy a múltba, és keres olyan helyzeteket, amiket nem ért, nem dolgozott fel és elkezdi boncolni. Távolodik a jelen. Ez után értelemszerű, hogy a jövő kezd aggodalmassá válni. Jajj, elfelejtettem, mi lesz, ó, ezt mára kellett volna megcsinálni, sok a mosatlan, halmozódnak a könyvek az asztalon. Ezeknek a helyzeteknek a közös jellemzője, hogy nem itt és most van, hanem vagy a múltban volt, vagy a jövőben lehet. A most megszűnik. De ez még csak a szellemi szint.

Az érzelmi szint az, amikor mindez bűntudatot kezd termelni. Ha nem az lett volna, ami, akkor most más lenne és az mást hozna, de mindez matek, agyalás, mint egy fikciós mozi. Mégis olyan valószerű, hogy beépül a mindennapokba.

Fizikai szint is van. Stressz, alvászavar, álmatlan éjszakák, amire persze könnyen fogja rá az ember, hogy de hát én nem voltam sose korán kukorékoló kakas, meg a Hold is pont most lett tele, nincs baj, csak a körülmények...

Mindig az idővel állunk harcban. Akkor is, amikor unatkozunk, akkor is, amikor túlpörögtünk, az idő az, ami nem áll a kezünkre, amit nehezen hajtunk igába, vagy más szemszögből, amit nehezen veszünk tudomásul. Kesergés a múlton, ködös tekintet a jövőbe, de a jelen, az valahogy sem nem elég távoli, hogy jól visszanézhessünk rá, sem nem elég impulzív, hogy izgatottan várjuk. A jelen sokszor olyan parányi, hogy jelentéktelennek érezzük. Holott a jelen az, ami az egyedül megélhető, ami egyedül átélhető.

Emlékszem, gyerekkoromban bár mint minden gyerek, szerettem volna idősebb lenni, mert a nagyfiúk, mert a felnőttek mindig valami elérhetetlennel játszhattak, de a gyakorlat az volt, hogy az itt és most volt a fontos, a tervek nem szóltak tovább, mint másnapig - holnap bicajozni megyünk, tegnap kanasztáztunk, ma épp lótetűt öntünk nagyapával a rózsatövekről. És ez a jelenben létezés az, ami a legkönnyebben elveszíthető, holott a múlt nem hordoz álmokat, a jövő nem megbízható barát.

Határokon élni annyit tesz, mint olyan üzletet kötni a sorssal, ami a pillanatnyi túlélésért cserébe elhiteti, hogy sose lesz túl késő.